West Balkán-ügy: belső vizsgálat a rendőrségnél

Kivizsgálja a rendőrség azon ügyeleteseinek a szerepét, akik nem reagáltak a West-Balkán tavalyi tragédiája előtt a segélykérő hívásokra - írja a Magyar Nemzet.

A cikk szerint belső vizsgálatot rendelt el Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetője annak tisztázására, hogy mulasztottak-e azok a rendőrök, akik a West-Balkánban (WB) bekövetkezett tavaly januári, három halálos áldozatot követelő szerencsétlenség idején telefonügyeletesként teljesítettek szolgálatot – tudta meg a Magyar Nemzet.

Morvai Krisztina EP-képviselő vasárnap ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a legfőbb ügyésznél, miután a WB-ben történtek miatt indított büntetőper ítéletének indokolásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes rendezvényen részt vett fiatal is riasztotta telefonon azzal, hogy a diszkóban kezelhetetlenné vált a tömeg, késelés hírét hallották, verekedések törtek ki, és életveszélyes helyzet alakult ki a lépcsőházban. A Pesti Központi Kerületi Bíróság által a múlt héten ismertetett, rögzített beszélgetések tanúsága szerint a rendőrség ügyeletesei flegma válaszokra méltatták a segélykérőket, és elszabotálták az intézkedést.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.