Warvasovszky nem szavazza meg, amivel nem ért egyet

Nem a 2010-es választásokról szólnak a kiszavazásaim - mondta Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár szocialista polgármestere azt követően, hogy tartózkodott a gyest szabályozó törvény módosításáról szóló szavazáson a parlamentben. Az MSZP frakcióvezetője szerint a kiszavazás a képviselőcsoport belügye.

Minden egyes kérdésnél mérlegelni fogom, hogy ez mennyire kezeli a válságot, mennyire hat a városban élő emberekre és a városra, és ezek alapján fogom meghozni a döntéseimet. Ennek semmi köze a 2010-es kampányhoz - mondta Székesfehérvár szocialista polgármestere. Warvasovszky Tihamér hozzátette: továbbra is tartja magát ahhoz a döntéséhez, amelyet akkor hozott, amikor nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot.

A politikus kiemelte: azért tartózkodott a hétfői szavazáson, mert nem ért egyet a gyes és a gyed időtartamának lerövidítésével. Arra a kérdésre, hogy milyen büntetésre számít a második kiszavazása után, Warvasovszky Tihamér azt mondta: nem tudja, hogy mi fog történni. Ki fogja fizetni a büntetést, de amivel nem ért egyet, azt nem fogja megszavazni.

A székesfehérvári politikus a hétfői tartózkodása előtt május 11-én nemmel szavazott a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására. Emiatt - többi kiszavazó frakciótársával együtt - százezer forintos büntetést kapott. A gyes és a gyed időtartamának lerövidítéséről szóló hétfői szavazáson - Warvasovszky Tihamér tartózkodása mellett - nemmel szavazott két szocialista képviselő is. Baja Ferenc és Deák Istvánné ezt követően azt mondták az MTI-nek, hogy véletlenül rossz gombot nyomtak, egyetértenek a rövidítéssel.

Mesterházy Attila frakcióvezető a kiszavazást nem kívánta kommentálni az MTI-nek, mint mondta, ez a frakció belügye. A kiszavazások ügye szerepelt az MSZP-frakció hétfő délelőtti ülésén is. A büntetések kiszabása mellett a frakció arra kérte a párt országos elnökségét - és erről szavazott is -, hogy foglalkozzon a parlamenti "kiszavazások" ügyével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.