Vona nemzeti egységet akar a magyar-román meccsre

A Jobbik elnöke szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Magyarországot megszégyenítő döntést hozott a március 22-ei magyar–román labdarúgó-világbajnoki selejtező zárt kapussá tételével, ami ellen minden felelős politikai erőnek tiltakoznia kell.

Vona Gábor szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte a parlamenti pártokat, hogy csatlakozzanak korábban kezdeményezett demonstrációjukhoz, amelyen a Puskás Ferenc stadion mellől biztatnák a magyar válogatottat. A Jobbik nem próbálja kisajátítani az eseményt, egy magyar–román mérkőzés ugyanis nem szólhat pártpolitikáról - mondta, és arra kérte a többi pártot, hogy legyen nemzeti egység a stadion körül.

Az ellenzéki politikus emellett kiemelte: "itt az ideje, hogy Orbán Viktor is beszálljon a ringbe". Vona Gábor arra kérte a labdarúgást kedvelő kormányfőt, hogy politikai és sportkapcsolatait felhasználva igyekezzen megváltoztatni a FIFA döntését.

A Jobbik azért is méltánytalannak tartja a szövetség döntését, mert az a párt szerint semmilyen nemzetközi összehasonlításban nem állja meg a helyét, ráadásul azokban az esetekben sem került sor hasonlókra, amikor a magyar nemzetet érte támadás - mondta a pártelnök. 

Úgy fogalmazott: homokba dugja a fejét az, aki nem látja, egy válogatott labdarúgó-mérkőzés soha sem nélkülözi az olyan bekiabálásokat, amelyek sérthetik a másik nemzet képviselőit. Arról az Izraelről van szó, amely jelen pillanatban is olyan világ- és Közel-Kelet-politikát folytat, amely ellen a világ minden pontján tiltakoznak - tette hozzá.

Frakciótársa, Szilágyi György azt mondta: a FIFA nem saját ellenőri jelentése, hanem olyan, a sporttól távol álló szervezetek, mint például a Simon Wiesenthal Központ feljelentése alapján folytatta le Magyarországot elmarasztaló vizsgálatát. A képviselő visszásnak nevezte, hogy míg a labdarúgó-szövetség ellenőrei nem észleltek sértő transzparenseket, addig a jelentés már ekként értékelte a magyar lelátón megjelenő iráni és palesztin lobogókat. Szerinte ezzel az indokkal az MTK-t is meg lehetne büntetni, amelynek hazai mérkőzésein rendszeresen izraeli zászlót feszítenek ki a lelátóra.

Szilágyi György rákérdezett továbbá, hogy ésszerű döntés volt-e a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) részéről Izraellel barátságos mérkőzést játszani abban az időszakban, amikor a közel-keleti ország nemzetközi tiltakozásokat kiváltva "ismételten terrorizálta Palesztinát". 

Az ellenzéki politikus emellett arra is választ vár, hogy a FIFA miért nem a Hollandia vagy a Törökország elleni mérkőzésen rendelt el zártkapus mérkőzést, miért a továbbjutás szempontjából akár sorsdöntőnek is számító, Románia elleni összecsapásról tartják távol a magyar szurkolókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.