Vona Gábor nem ismeri a "holokamus" beszédet

A Jobbik azt kéri az összes országgyűlési képviselőtől, hogy nyilatkozzon: rendelkezik-e a vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett külföldi vagyonelemmel.

Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: az erről szóló kérdőíveket még csütörtökön eljuttatják a többi parlamenti pártnak, választ egy héten belül szeretnének. A Jobbik vezetője hangsúlyozta: erős a gyanú, hogy a volt szocialista Simon Gábor ügye nem egyedülálló az Országgyűlésben, ezért "tisztába kell tenni ezt a kérdést". Úgy vélte: a nyilatkozat kitöltésével minden képviselő kap egy lehetőséget, hogy "jóhiszeműen járjon el" és minden frakció bebizonyíthatja, hogy nincs a sorai között "simonizmus".

Kérdésre válaszolva Vona Gábor elmondta: Simon Gábor lemondása a képviselő mandátumáról felér egy beismerő vallomással, csak "azt nem lehet egyelőre tudni, hogy pontosan mit ismert be". Szintén kérdésre válaszolva arról is beszélt: nem ismeri pontosan Ágoston Tibornak, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetőjének nyilatkozatát a holokauszttal kapcsolatban, de kivizsgálják az esetet.

Leszögezte: a Jobbik sosem tagadta a holokausztot és minden emberirtást elítél, de azt is elítéli, ha bárki bármelyik emberirtásból "politikai, gazdasági tőkét akar kovácsolni". Ágoston Tibor, a Jobbik képviselő-jelöltje korábban egy nyilvános ünnepségen a holokausztról mint "holokamuról", illetve "holokasztról" beszélt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.