'Orbánék jobbikosként kommunikálnak, MSZP-sként cselekszenek'

Elmaradt a Fidesz által beígért elszámoltatás, mert azt a Fidesznek saját magára is ki kellett volna terjesztenie, ám ezt nem vállalták – nyilatkozta az Orbán-kormány első két évét értékelve Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint Matolcsy György álomvilágban él, a Martonyi–Németh külügyi tandem euroatlanti kötődése pedig olyan erős, hogy nem várható a kabinettől valódi keleti nyitás.

Bár a kormány forradalomról, gazdasági szabadságharcról és új alkotmányról beszélt, de ezek a nagy szavak csak a folytatódó megszorításokat és "elkeserítő valóságot" próbálták meg leplezni – nyilatkozta a távirati irodának adott interjújában Vona Gábor. Az Orbán-kormány első két évét értékelve a Jobbik elnöke hozzátette: a magyar társadalom többsége 2010-ben – függetlenül attól, hogy a Fideszre, a Jobbikra vagy az LMP-re szavazott – valódi rendszerváltást, igazi változást akart. Ezért a Fidesz, amikor ezeket a nagy szavakat használta, akkor ezt próbálta elhitetni az emberekkel, és egyben megpróbálta eltakarni azt, hogy ez a változás nem történt meg. Szavai szerint a kormánypártoknak három olyan nagy ígérete volt a 2010-es kampányban, "amely tömegével hoztak szavazatokat": az elszámoltatás, a "két hét alatt rendet teszünk" és az egymillió új munkahely.

Vona Gábor úgy véli: elszámoltatás nincs, csak imitálják azt "kisebb ügyek megpiszkálásával". Az a fajta elszámoltatás, amitől az emberek a politikai rendszer megtisztulását várták, az elmaradt, mert azt a Fidesznek saját magára is ki kellene terjeszteni, de ezt nem akarják. Szerinte ennek két oka van: egyrészt 2006-ban az önkormányzatokba nagyobbrészt fideszes vezetés került, és "a korrupció melegágya az önkormányzatok színtere", másrészt pedig 2010 után a közpénzeknek, állami forrásoknak a szétosztása kapcsán is a "gyanú árnyéka vetül" a kormánypártokra.

A renddel és biztonsággal kapcsolatban Vona Gábor leszögezte: az emberek szubjektív biztonságérzete nem javult, hiszen a kormány által emlegetett több ezer új rendőr, bár valóban munkába állt, de a feladatkörük egyelőre "a traffipax-gépek mellett való álldogálásban merül ki". Ráadásul a rendőrség "mellett öntevékeny módon szerveződő jelenségeket politikai alapon szelektálták" és akik nem feleltek meg a kormány politikai elképzeléseinek, azokat egyenruhás bűnözőknek titulálták, és ezzel a bűnözés oldalára álltak – fogalmazott a Jobbik elnöke.

A gazdasággal kapcsolatban hozzátette: a munkahelyek száma nem nő, míg a munkanélküliség igen, az elvándorlás pedig lassan kritikus szintet ér el. Ez utóbbinak a társadalmi, gazdasági hatása pedig 5-10 év múlva katasztrofális lehet, hiszen "pont azok mennek el az országból, akik tudnak és akarnak is dolgozni, de lehetőség hiányában elmenekülnek az országból". Vona Gábor szerint Matolcsy György álomvilágban él és ki kellene jönnie az "elefántcsonttoronyból". Hozzátette: Matolcsy György elképzelt magának egy gazdaságpolitikát – amelynek sok pontjával a Jobbik egyet tud érteni –, de a tényleges intézkedések "megdöbbentőek". Szerinte az egész kormányra elmondható, hogy "jobbikosként kommunikál és MSZP-sként cselekszik". A kormány gazdaságpolitikája ugyanis a helyes gondolatok ellenére nem áll másból, mint egy megszorítási spirálból: a kormány annak örül, ha különböző megszorításokkal a hiánymutatókat vagy az államadósság szintjét a vállalások szintjén tudja tartani, de "erre bárki képes (...) és ez nem egy gazdasági stratégia".

A Jobbik szerint ezzel szemben a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra építve lehetne újjáépíteni a magyar gazdaságot és visszaszerezni a hazai piacokat, de ez jelenleg szemben áll Magyarország európai uniós tagságával. Éppen ezért az ellenzéki párt valódi keleti fordulatot sürget, de erre a mostani "apparátus" nem alkalmas, mert "Martonyi János és Németh Zsolt euro-tlanti kötődése olyan erős", hogy tőlük ezt nem lehet elvárni. Hozzátette, az Európai Unió olyan, mint az összes birodalom a történelemben; amikor kifogynak a belső tartalékai, akkor elkezdenek hódítani, és Magyarország felvételekor is ez történt, Nyugat-Európa jóléti államainak a belső forrásai kimerültek, és szükségük volt újabb piacokra, újabb gyarmatokra, olcsó munkaerőre, hogy a birodalom fenntartható maradjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.