Szélsőjobb összefogás rejtőzködőkkel és Betyársereggel

Együttműködésben állapodtak meg a 'nemzeti radikális' mozgalmak; a Jobbik, a Magyar Gárda és Budaházy György mozgalma. Abban nem jutottak még dűlőre, hogy 'a jelenlegi helyzetet az utcán vagy a parlamenten belül' kell-e megoldani, a melegfelvonulást mindenesetre együtt akarják megakadályozni.

Együttműködésben állapodott meg a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és több más 'nemzeti radikális' mozgalom vasárnap Szegeden. A nemzeti oldal hagyományosan sokszínű, s bár vannak véleménykülönbségek, az alapvető cél közös: erős Magyarországot és erős magyar nemzetet szeretnének a határon innen és túl - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a szervezetek vezetőinek többórás megbeszélése utáni sajtótájékoztatón. "A sokszínűséget meg kell őrizni a jövőben is, ez azonban nem szabad, hogy szétszabdaljon bennünket" - hangsúlyozta a politikus.

A Jobbik elnöke kérdésre válaszolva kifejtette, már az idén sorra kerülő, előre hozott választásokra készülnek. Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke elmondta, az egyeztetésen a Jobbik, a HVIM, a Magyar Gárda mellett részt vett a Betyársereg, a Magyar Rock Nemzeti Egylet, Budaházy György és több olyan szervezet is, amelyek nem akartak a sajtó nyilvánossága elé lépni. A szervezetek között leginkább abban van nézeteltérés, hogy a jelenlegi helyzetet "az utcán vagy a parlamenten belül kell megoldani".

Közölte, több, az idei esztendőre vonatkozó konkrét feladatban megállapodtak, ezek közül azonban csak arról beszélt, hogy együttesen lépnek föl a fővárosi melegfelvonulás megakadályozásáért.

Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke beszél a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy nemzeti radikális szervezetek együttmûködési szerzõdést kötöttek. Az asztalnál Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom e
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke beszél a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy nemzeti radikális szervezetek együttmûködési szerzõdést kötöttek. Az asztalnál Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom e
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.