Vona vitára hívja Orbánt, de ő nem megy

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az október 2-i népszavazással kapcsolatban nyilvános vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét és Molnár Gyulát, az MSZP vezetőjét.

Vona Gábor pénteki sajtótájékoztatóján azt javasolta: jövő hét péntekig tartsák meg a vitát. Jelezte: a Jobbik nyitott a helyszín, az időpont és a moderátor meghatározása tekintetében.

A Jobbik elnöke kezdeményezését indokolva azt mondta: civilizált országokban egy ilyen jelentős esemény előtt a pártok vezetői ütköztetni szokták álláspontjukat. Orbán Viktor 2006 óta menekül a politikai vita elől, ezért 10 év elteltével jó lenne, ha most újra vállalná véleményét ilyen fórumon - tette hozzá Vona Gábor. Szerinte egy ilyen esemény akár a népszavazás érvényességét is "közelebb hozhatja", erősítheti a részvételt, ezért ha Orbán Viktornak valóban fontos, hogy minél többen vegyenek részt a referendumon, akkor neki is érdeke, hogy vállalja a vitát.

Orbán Viktor válaszát sajtófőnöke, Havasi Bertalan ismertette az MTI-vel. Eszerint a miniszterelnök továbbra is nemzeti és nem pártügynek tartja az október 2-iki népszavazást, ezért nem vesz részt pártvitákban, hanem azt várja a felelősen gondolkodó politikai erőktől, hogy a referendumon való részvételre buzdítsák az embereket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.