Vona: Csak a Jobbik tiszta a brókerbotrányban

Vona Gábor szerint az MSZP és a Fidesz közös "koalíciós brókerbotránya" az országos jelentőségűvé duzzadt csalási ügy, amelyben a két pártnak külön-külön is megvan a felelőssége. A Jobbik elnöke szerint ugyanez a felelősség vonatkozik azokra a fóti vezetőkre is, akik a Hungária Értékpapírt Zrt.-nél vállalati kötvényekbe tették a település egymilliárd forintját.

A politikus a Pest megyei városban tartott szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a "három nagy politikai erő közül egyedül a Jobbik tiszta a brókerbotrányban". Ezt bizonyítja egyebek között, hogy korábban a párt huszonnégy törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyek elfogadásával megelőzhető lett volna a mostani nagy baj, de mind a szocialisták, mind a fideszesek leszavazták ezeket - mondta.

Hozzátette: a Fót számára mélyütésnek számító, elúszott egymilliárd miatt feljelentést tettek, a nyomozás már megkezdődött.
Vona Gábor a devizahitelesek megsegítéséről azt mondta: az "elképesztő sikertörténetként tálalt" mentőakció elégedettség helyett dühöt és csalódottságot váltott ki az emberekből. Nagyrészt azért, mert a forintosítás piaci, nem pedig a felvételkori árfolyamon történt, ahogy ezt a Jobbik javasolta. "Erre a teljesítményre a Fidesz nem lehet büszke" - hangsúlyozta Vona Gábor, hozzátéve: a bankok által jogosulatlanul felszámolt többletpénz visszaadása sem a kormánypárt, hanem az erről szóló döntést meghozó Kúria érdeme. A Jobbik hamarosan eldönti, hogyan fogja "politikai szinten" képviselni a pórul járt devizahiteleseket - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón Varga Zoltán Péter, a Jobbik választókerületi elnöke felidézte: Fót előző és jelenlegi polgármestere is fél-félmilliárd forintot utalt a város pénzéből a Hungária Értékpapír Zrt.-hez, de nem kötötték ki, hogy ez az összeg államkötvényben helyezendő el, így a pénz vállalati kötvényekben feküdt, és valószínűleg elúszott. A helyi önkormányzat az ügy kipattanása után egy "működésképtelen" bizottságon belül próbálta tisztázni a körülményeket - magyarázta a politikus.

Szerinte a bizottság komolytalanságát jelzi, hogy az előző polgármester el sem ment a meghallgatásra. A Jobbik ezután tett feljelentést a Pest Megyei Főügyészségen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A párt vizsgálja, van-e esély a Dunakeszi vezetői által a Quaestornál államkötvényben elhelyezett 600 milliós összeg megtérülésére és azt is, hogy az ügyben felelőssé tehető-e bárki - jelentette be Varga Zoltán Péter.

Gyugyi Csilla megyei főügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére szerda este megerősítette a fóti ügyben történt feljelentés tényét. Május első hetében elrendelték a nyomozást - mondta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.