Vizsgálóbizottságot állítatna a cigány önkormányzat a roma pénzek miatt

A roma közösségek nélkül döntöttek az állami támogatások felhasználásáról. Ráadásul a pénzek jó része meg sem érkezett az érintettekhez.

Levélben fordul az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője, ifj. Bogdán János Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárhoz, amelyben arra kéri az államtitkárt, hogy kezdeményezze parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az 1996 - 2006 közötti roma integrációra szánt pénzek felhasználását, illetve eltűnését illetően.

Az OCÖ szóvivője a roma érdek-képviseleti szervezet nevében három terület tüzetes átvizsgálását kéri. Levelében a következő okokra hivatkozik: az Állami Számvevőszék vizsgálata megállapította, hogy 1996 és 2006 között, az általa vizsgált időszakban 120 milliárd forintot költöttek roma programokra a romák társadalmi integrációjának elősegítése címszó alatt, de ennek mindössze 10 százaléka érkezhetett meg a célcsoporthoz.

Másrészt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett 33 leghátrányosabb kistérség programtámogatásai, ahol a romák által benyújtott pályázatok úgynevezett "B listára", tartalék listára kerültek. Ebben az összegzésben is 120 milliárd forintos összeg szerepelt.

S végül a Roma Integráció Évtizede Program - ebben a programban is, hasonlóan az előzőekhez, több milliárd forint szerepelt.

Könyv szerint: döntöttek rólunk, helyettünk, nélkülünk, úgy hogy a roma közösségeknek közük sem volt a történésekhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.