Vizoviczkiért letették a negyedmilliárdot, a jótevő személye titok

A Fővárosi Ítélőtábla közleménye szerint lerakták Vizoviczki László ellenében a negyedmilliárdos óvadékot, így házi őrizetbe mehet. Mivel Vizoviczki vagyonát lefoglalták, az óvadékot nem tehette le saját magáért. Hogy a jótevője kicsoda, azt a hatóságok nem vizsgálják.

A Fővárosi Ítélőtábla július 22-én végzésével helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék Vizoviczki óvadékot elfogadó, az előzetes letartóztatást megszüntető és egyidejűleg a házi őrizetet elrendelő végzését - szól a közlemény. Ennek értelmében „mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított házi őrizetbe” kerülhet.

A Ítélőtábla szerint a 250 milliós óvadékot augusztus 1-jén hétfőn fizették ki.

A Fővárosi Törvényszék – írja a hvg.hu –, amely az elsőfokú döntést hozta a házi őrizetbe helyezésről, korábban azt közölte, hogy az óvadék megállapítását a bíróság a bűncselekmény jellegére, valamint a vádlott személyi és családi körülményeire alapozva határozta meg. Eszerint a vádlott büntetlen előéletű, rendezett a családi háttere és összességében már három éve van előzetes letartóztatásban, emellett az is emellett szólt, hogy a bizonyítási eljárás is már jelentősen előrehaladt.

A törvényszék szóvivője azt is elmondta korábban, hogy mivel Vizoviczki vagyonát lefoglalták, az óvadékot nem tehette le saját magáért. Hogy a jótevője kicsoda, azt a hatóságok nem vizsgálják.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014 augusztusában jelentette be, hogy vádat emeltek a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben – jegyezte meg a lap –, köztük a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlott ellen. Vizoviczki László ellen költségvetési csalás miatt is vádat emeltek - 33 társával együtt -, és ebben az ügyben 2014 novemberében kezdődött meg a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.