Vizoviczki kiállt Rogán mellett, nagyon félti az Orbán-kormányt

„Kétség nélkül bizonyítható, hogy Rogán Antallal soha semmilyen kapcsolatom nem volt, még látásból sem ismer engem. Minden ezzel ellentétes hír a félreértés, butaság vagy rosszindulat tragikomikus terméke” – cáfolta az ennek ellenkezőjéről szóló híreket a Pesti Srácoknak írt levélében a maffiózó diszkókirály, aki 250 milliós óvadék fejében házi őrizetben várhatja a költségvetési csalás és vesztegetés miatt indított pert.

Vizoviczki azután írta meg a levelet, a Jobbik-közeli N1Tv interjút közölt a per negyedrendű vádlottjával, aki azt állította, hogy Vizoviczkinek minden évben négymillió forintot kellett bevinnie Rogán Antal akkori V. kerületi polgármesterhez, jelenlegi kabinetminiszterhez, hogy az érdekeltségébe tartozó belvárosi helyek megkapják az önkormányzattól a teraszengedélyt. Rogán az interjú megjelenése után villámgyorsan kiadott egy közleményt, amely szerint nem ismerik egymást Vizoviczkivel, és perrel fenyegetett meg minden sajtóorgánumot, amely ennek az ellenkezőjét állító információkat közöl.

Vizoviczki amúgy láthatóan szeretne szelektíven emlékezni a politikai kapcsolataira, az ügyészségnek írt 2013-as levelében – emlékeztet a 444 – legalábbis az áll, hogy a szabadon engedéséért szívesen nyilatkozna olyan témákról, amelyeknek a szálai a 2002 és 2010 között kormányon lévő politikusokig érnek. A maffiózó diszkókirály ettől függetlenül elismeri, hogy az általa szerzett politikai színezetű információk 90 százaléka a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta eltelt időből származik, de – hangzik a levél –  ez utóbbi információkról nem akar beszélni „politikai elkötelezettsége és a kormányzás stabilitása” miatt.

Vizoviczkit a múlt héten az addig rekordnak számító óvadék több mint négyszerese, 250 millió forint fejében házi őrizetbe helyezték. Az egyelőre nem világos – jegyzi meg az Index – hogy ezt a 250 milliós óvadékot ki tette le érte, hiszen Vizoviczkinek a személyes vagyonát zárolták, amikor elindult a per.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.