Vizeletmintát küldtek Kocsis Máténak

Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (IDE) vezetője és három társa leadták vizeletmintáikat hétfőn a VIII. kerületi polgármesteri hivatal portáján, hogy így tiltakozzanak Kocsis Máté fideszes polgármester drogteszttel kapcsolatos javaslata ellen.
A Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének vezetője azt kérte: a mintákat adják át Kocsis Máténak, aki a hétvégén állt elő azzal az indítvánnyal, miszerint minden évben drogtesztre kellene kötelezni a 12–18 közötti fiatalokat, a politikusokat és az újságírókat.

A polgármesteri hivatal előtt a DK politikusa azt mondta: ez az első nemzeti vizeletminta-átadónap. A sajtótájékoztatón Szarvas Koppány Bendegúz közölte: Kocsis Máté eleve drogosnak tekint minden fiatalt, és most újabb lépést tett azért, hogy még rosszabb legyen Magyarországon fiatalnak lenni. A fideszes politikus javaslata azért is elfogadhatatlan, mert az "állam újabb módon akar belepofázni az életünkbe" – fogalmazott az IDE vezetője, hozzátéve: Kocsis Máténak "semmi köze a magánéletünkhöz, semmi köze ahhoz, hogyan éljük az életünket".

Varju László, a DK elnökségi tagja úgy fogalmazott: Kocsis Máté ötletének megvalósítása négymilliárd forintba kerülne, miközben a drogmegelőzésre összesen 100 millió forint szerepel a jövő évi költségvetésben. Hozzátette: Kocsis Mátétól ez azért is elfogadhatatlan, mert ő felelős azért, hogy Józsefvárosban megszüntették a tűcsereprogramot, amely emberéleteket mentett meg.

A DK-s politikus veszélyesnek nevezte Kocsis Máté javaslatát, mert mint megjegyezte: a Fidesznél könnyen törvénnyé válnak a javaslatok.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.