Vitézy szerint drágulhat a jegy

Egyszer biztosan lesz jegyáremelés, hiszen infláció is van – nyilatkozta a BKK vezetője csütörtökön. Vitézy Dávid szerint az új tarifákról október végén, november elején tárgyalhat a fővárosi közgyűlés.

Az utóbbi néhány év alatt majdnem hatodával csökkent reálértéken a BKV-jegyek ára, és ez nem folytatódhat hosszú távon – mondta Vitézy Dávid a Kossuth Rádiónak. Így nem valószínű, hogy a BKV jövőre is az idei szinten tudja tartani a jegy- és a bérletárakat – jelentette ki a Krónikának Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője.

A főváros az elmúlt három évben nem emelte a tömegközlekedési tarifákat Budapesten. Mivel ezen idő alatt nőtt az infláció, és az áfa is emelkedett, reálértéken csaknem 15 százalékkal alacsonyabbak most a BKV jegy- és bérletárai, mint három éve – mondta Vitézy Dávid. A BKK vezérigazgatója kijelentette, ez évekig nem maradhat így.

Nem fog örökké csökkeni a reálárszint, egyszer lesz jegyáremelés, hiszen infláció is van. Az a cél azonban, hogy a tömegközlekedés versenyképes maradjon, amit szeretnének biztosítani – tette hozzá a budapesti közlekedés irányító szervezet vezetője.

Vitézy Dávid emlékeztetett rá, hogy az előző ciklusokban a többszöri jelentős jegyáremelés rontotta a tömegközlekedés versenyképességét. Kiemelte, tavaly és idén éppen ezért nem emelt tarifát a városvezetés. A vezérigazgató közölte, arról még korai beszélni, hogy milyen tarifajavaslatok vannak 2013-ra. Az elképzelésekről várhatóan október végén, november elején tárgyalhat a fővárosi közgyűlés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.