Vitányi Iván átlép Gyurcsány platformjába

Vitányi Iván nyílt levélben jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Társulás éléről Gyurcsány Ferenc hamarosan megalakuló platformjába igazol; erre bíztatja a társulás többi tagját is. Az elnökkel együtt többen is kilépnek, de az MTI úgy tudja, Hiller István vezetésével tovább működik a Társulás a Szociáldemokrata értékekért platform is.

Vitányi Iván - aki 1990 óta az elnöke a platformnak - a tagoknak "a választott vezetőség túlnyomó többsége nevében" küldött levelében azt írta: a társulás jó utat követett, volt is hatása, de nem elegendő, "az idő haladt", a tagság körében kevés a fiatal, "szélesebb összefogásra kell törekednünk". Hangsúlyozta, a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció ugyanazokat az alapértéket vallja, amelyeket a társulás húsz éven keresztül hirdetett: az egész társadalomra kiterjedő résztvevő demokráciát, modernizációt, és azt, hogy az eredményeket nem csak a lakosság egy szűk csoportjának gazdagodására, hanem az egész társadalom felemelkedésére hasznosítsák.

Vitányi Iván

A szocialista politikus azt írta, céljuk a nehéz helyzetben lévő MSZP talpra állítása, amely óriási feladat és a megvalósításához nagy erőket kell mozgósítani. A lehetséges szövetségesek között elsőként a Progresszív platformot említette. (Az MTI úgy tudja, a Magyar Progresszív Társaság platform több vezetője, köztük Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, Ficsor Ádám és Oláh Lajos korábbi államtitkár, illetve Baracskai József megyei elnök várhatóan szintén Gyurcsány Ferenc platformjában folytatja majd.)

Vitányi Iván véleménye szerint meg kell szólítaniuk mindazokat, akik a baloldalhoz és a demokráciához tartoznak, de pártban nem találtak otthont és arra buzdította a Szociáldemokrata társulás tagjait, hogy lépjenek be a Demokratikus Koalícióba.

Gyurcsány Ferenc szerepvállalásával kapcsolatban úgy fogalmazott: vannak ugyan olyanok, akik azt mondják, hogy ennek még nincs itt az ideje, de nekik erre az a válaszuk, hogy már most is kicsit késő. "Ha tovább halogatjuk, mindent elveszíthetünk" - írta.

Az MTI információi szerint Hiller István volt oktatási miniszter, a Szociáldemokrata Társulás társelnöke nem lép ki a platformból, hanem elnökként továbbviszi a szerveződést. Szintén marad a platformban Göndör István, Pál Béla és Lendvai Ildikó.

A korábbi pártelnök az MTI-nek pénteken erről annyit mondott: döntésében egyebek mellett az is szerepet játszott, hogy szerinte a gondolkodó műhelyek számát nem csökkenteni, hanem növelni kell.
Szavainak azért is van jelentősége, mert az MSZP alapszabálya szerint egy platform megszűnik, ha a taglétszáma háromszáz főnél kevesebbre csökken, és egy párttag csak egy platformnak lehet a tagja.

Az MSZP-ben jelenleg hét platform van. Az egyiket Mesterházy Attila pártelnök vezeti, aki csütörtökön hat platformmal egyeztetett az általa készített, a párt megújításáról szóló vitairatról. A megbeszélésen platformok képviselői kezdeményezték, hogy legyen havi rendszerességgel megbeszélés a megújítás folyamatáról.

Gyurcsány Ferenc a párt országos elnöksége után szombaton a választmánnyal is ismerteti az elképzeléseit az új platformról. A párt alapszabálya szerint az országos elismerésre igényt tartó platformoknak az erre vonatkozó kérelmüket - működési alapelveiket, a legalább 300 tag meglétét, a platform nevében eljáró képviselőik megválasztását, a programjukat és a szervezeti felépítésüket igazoló okiratokkal együtt - az országos elnökséghez kell benyújtaniuk, amely véleményével ellátva továbbítja az anyagot az MSZP választmánya felé. Az a platform válhat országossá, amelyet az MSZP választmánya annak nyilvánít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.