Vita a Mazsihisz és a KIM között

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) azt kéri a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM), ne avatkozzon bele a független bíróságok munkájába a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának átalakítása kapcsán. A KIM a leghatározottabban visszautasította a Mazsihisz állítását.

A Mazsihisz közleményében azt írta, hogy a zsidó szervezetekkel folytatott előző napi tárgyaláson Gál András Levente, a KIM államtitkára tájékoztatást adott a Mazsök kuratóriumának átalakítását célzó lépésekről, illetve arról, hogy "a kormányzati szándéknak megfelelően megszületett (...) bírósági végzés ellen többen fellebbezéssel éltek".

Mint írták, az államtitkár közölte, már felvette a kapcsolatot a Fővárosi Ítélőtáblával, és fel fogja hívni a fellebbezőket, mert szerinte alaptalan a jogorvoslati kérelmük.

A Mazsihisz a demokrácia elveivel ellentétesnek tartja, hogy egy magas rangú kormányzati tisztviselő nyomást kíván gyakorolni az alkotmányos jogukkal élő polgárokra, és mintegy átvéve a fellebbezési bíróság jogkörét, hivatalosan és nyilvánosan minősíti a jogorvoslati kérelmüket - áll a közleményben.     A Mazsihisz véleménye szerint a KIM ezzel a lépéssel "megpróbál beleavatkozni a független bíróságok munkájába és megkísérli korlátozni a  fellebbezőknek az alkotmányban rögzített jogorvoslati jogát".

A KIM ezzel szemben - az MTI-hez eljuttatott reagálásában - közölte: Gál András Levente január óta folyamatosan egyeztet hazai és nemzetközi zsidó közösségekkel, egyebek mellett a Mazsök kuratóriumának átalakításáról. A KIM sajnálatosnak tartja, hogy "a Mazsihisz a több mint fél éve tartó konszenzusos tárgyalási folyamatot át akarja politizálni mondvacsinált indokokkal". A minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a vallási szervezet állítását, miszerint bármilyen módon beleavatkozna a független bíróságok munkájába.

Mint írták, a csütörtökön Gál András Levente által negyedszer összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztallal történt egyeztetésen "élénk vita bontakozott ki arról, hogy három volt kurátor fellebbezésével nehezíti a megújított Mazsök munkájának megkezdését, és ezzel együtt a holokauszt túlélői részére kárpótlási összegek kifizetését".

Az államtitkár ezen a tárgyaláson hangsúlyozta, tiszteletben tartja a fellebbezők jogorvoslathoz való alkotmányos jogát, és jelezte, nem kíván nyomást gyakorolni rájuk. Hangsúlyozta: a cél az, hogy a kárpótlási összegek kifizetése minél előbb megtörténjen - mutat rá a KIM közleménye.

Szabó György képviselő lett

A kormány júniusban fogadta el a Mazsök megújított kuratóriumának névsorát, a testület elnökéül Szabó Györgyöt jelölte. A szervezetet korábban a Mazsihisz ügyvezető igazgatójaként is tevékenykedő Zoltai Gusztáv és Eliezer Gilad vezette társelnökként.

Akkor Szabó György a Magyar Hírlapnak nyilatkozva azt mondta: " (...) végre a zsidó vallási élet mind a négy főbb irányzata, illetve a fontosabb társadalmi szervezetek képviseltetik magukat a jövőben a Mazsökben".

Szabó György a tavaly októberi önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjeként bejutott a XIII. kerületi képviselő-testületbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.