Visszavonták a szégyenkártyát Monokon

Hatályon kívül helyezte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok októberben megválasztott önkormányzati testülete a korábbi településvezetés által hozott szociális kártya rendeletet - közölte Demeterné Bártfay Emese (FIDESZ-KDNP) polgármester.

A szociális kártya rendeletet a polgármester értelmetlennek nevezte, ugyanis senki sem rendelkezik ilyen plasztikkártyával a településen.

Az előző képviselőtestület még tavaly alkotott rendeletet arról, hogy a szociális juttatások, támogatások egy részét szociális kártyára kapnák a rászorulók, akik a kártya kiadójával szerződött boltokban vásárolhatták volna le az összeget, amelyből nem vehettek volna dohányárut és alkoholt.

A korábbi településvezetés azzal indokolta a döntését, hogy az állam nyújtotta pénzek egy részét az érintettek vagy élvezeti cikkekre költik, vagy éppen az uzsorások markolják fel a felvett hitelek törlesztése okán.

Az idén októberben alakult képviselőtestület a szociáliskártya rendelet mellett visszavonta azt a szándéknyilatkozatot is, amely alapján a kettős állampolgárságot kérő határon túli magyarok Kossuth Lajos monoki szülőházába jelentkezhettek volna be annak érdekében, hogy magyarországi tartózkodási hellyel is rendelkezzenek.

A polgármester közölte, az önkormányzatnál átfogó gazdasági és igazságügyi átvilágítás zajlik, azok ismeretében elképzelhetőnek tartja, hogy további, szintén vitatott rendeleteket vonhatnak vissza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.