Visszavonta a kormány az M1-es és M7-es kiszélesítési tervét

Több kulcsfontosságú fejlesztést visszavon a kormány - derült ki a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent határozatból.
A kormány egy héttel ezelőtt még azt tervezte, hogy kétszer háromsávosra bővítik az M1-es és M7-es autópályát. Az M1-es autópályát Budapest és Győr között fejlesztették volna, míg az M7-est Budapest és Balatonvilágos közt. Egy friss kormányhatározat szerint, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, mindezeket visszavonják. A bővítés egyébként része volt az "Olimpiai városrendezési, elhelyezési és helyszíntervnek".

Az autópálya-bővítés mellett több más projekt is befagyasztásra került - írja a Portfólió. Nem lesznek például útfejlesztések Veszprémnél. Törlik a 8-as főút és a 82-es számú főút összekötésével tervezett beruházást, valamint az Aranyosvölgy felett tervezett új völgyhíd és az ehhez kapcsolódó, a város belső elérhetőségét javító közútfejlesztést megvalósítását.

A kormány az újabb Mercedes-gyár építésének bejelentése után visszavonja az 52-es számú főút M5 autópálya és Kecskemét, Nagykörút közötti szakasz négysávossá történő kapacitásbővítésével kapcsolatos korábbi támogatását.

Egyebek mellett nem valósul meg a gyorsforgalmi útfejlesztés Szombathelynél, s a Modern Városok Program megállapodásai sem.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.