Visszatérhet a politikába Oszkó Péter

Pártszakadás szélére került a Szigetvári Viktor vezette Együtt. Bajnai Gordon volt pártjába beléphet Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter - tudta meg a 24.hu.
Az Együttöt a parlamentben függetlenként Szelényi Zsuzsa képviseli, a pártelnök pedig Szigetvári Viktor, aki a képviselőség helyett választotta az Együtt vezetését. A 24.hu-nak a párt egyik vezető politikusa azt mondta, Szigetvári sokkal kevésbé frontpolitikus, és nem való neki a pártelnökség.

A portál úgy értesült, hogy a párton belül folyamatosan nő a feszültség, több politikus a távozását fontolgatja. Több párttag szerint az Együtt tömörülés sokkal sikeresebb lett volna, ha Bajnai mellé a párt alakulásakor beáll Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is.

Ez azonban nem történt meg, és a gyenge választási részvétel után Bajnai is elhagyta a pártot. A baloldali törpepártban most állítják, ha az Együtt bomlani kezd, Oszkó Péter visszatérhet, és új pártot alapíthat. Ha ez megtörténne, akkor több politikus otthagyná a jelenlegi pártját és a volt miniszter mellett folytatná.

A 24.hu megkereste az ügyben Oszkó Pétert is, aki a következőket mondta: "jó ideje igaz, hogy nem szoktam közügyekben véka alá rejteni a véleményem, ha kérdeznek és ha értelmét látom, számos kérdésben meg szoktam szólalni, akár komolyabb szerepléseket, vitákat is vállalok, mert mindezt fontosnak tartom az ország fejlődési folyamataiban, és úgy gondolom, hogy a magamfajta embereknek vállalnia kell ezt a felelősséget." Oszkó ugyanakkor azt mondta, hogy ennél messzebb nem menne.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.