A kórházi gazdasági társaságok megszűnnek

Visszakozott a kormány a szakrendelők államosításától, és megszüntetik a gazdasági társasági formát a kórházaknál. Az erről szóló törvényjavaslatot a péntek este nyújtotta be az emberi erőforrás miniszter az Országgyűlésnek.

A kizárólagosan állami tulajdonban lévő, de még gazdasági társasági formában működő kórházak a jövőben költségvetési intézményként működhetnek tovább, ha az erről szóló törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűléshez - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának lapunkhoz eljutattott közleményéből. 

A tárca adatai szerint a gazdasági társaság, mint működtetési forma a nagyobb egészségügyi intézmények esetében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a betegellátás általános minősége vagy a hatékonyság illetve a költségtakarékosság tekintetében lényeges javulást nem eredményezett. Egyes ilyen intézmények működését jelenleg nagymértékben nehezíti a korábbi önkormányzati fenntartás időszakában felvett hitelek törlesztése, az itt dolgozók pedig többször kimaradtak a közalkalmazott kollégáikat érintő eseti többletjuttatásokból.

Az intézkedés célja ezért egyrészt, hogy a működési forma megváltoztatása mellett az önkormányzatokhoz hasonlóan, egyszeri konszolidációval kezelhetők legyenek az e körben felhalmozódott hitelek és egyéb, nem szállítói kötelezettségek is. Másrészt e lépés hosszútávon lehetővé teszi a szakellátó rendszer működési és munkajogi kereteinek egyszerűsítését, ezzel az irányítási, finanszírozási és munkáltatói feladatok elvégzésének egységesebb és hatékonyabb megszervezését.

A közlemény szerint az átalakulás mintegy 18.000 dolgozót érint, akik így közalkalmazotti státuszba kerülnek, amennyiben továbbra is az érintett betegellátó intézményben kívánják folytatni munkájukat. A fenntartó minden munkavállalót átvesz az átalakult intézményekbe, akiknek a benyújtott törvényjavaslat szerint az alapilletménye, az illetmény-kiegészítése és a rendszeres illetménypótlékaik együttes összege nem lehet alacsonyabb a korábbi társaságnál 2013. január 1-jén érvényes, jogszabály, kollektív szerződés és munkaszerződés alapján járó alapbér és rendszeres bérpótlékok együttes összegénél.

A törvényjavaslat részletesen meghatározza az új költségvetési szerv létrehozásával, a gazdasági társaságok megszűnésével, továbbá a vagyon- és a feladat átadásával kapcsolatos eljárási szabályokat és egyben biztosítja az ellátás folyamatosságát. A működési forma változása nem érinti az intézmények vezetését, szakmai tevékenységét, területi ellátási kötelezettségét és finanszírozási szerződéseiket.

A kormány továbbá legutóbbi ülésén döntött a járóbeteg-szakellátás kapacitásainak egynegyedét adó, önállóan működő rendelőintézetek által biztosított egészségügyi ellátással összefüggő felelősség szabályainak változásáról is. A döntés nyomán a parlamentnek benyújtott törvénytervezet kimondja, hogy e rendelők esetében az általános, állam által történő átvétel helyett marad az önkormányzati feladatellátás. Ugyanakkor az állam mögöttes felelősségének érvényesítése révén a betegellátás megszervezésének biztonsága változatlan lesz.

 Az önkormányzatok által – február 15-i határidővel – tett nyilatkozatokban foglalt döntések ezért most nem kerülnek alkalmazásra, és a döntési kötelezettség elmulasztása sem jár jogkövetkezményekkel. Ugyanakkor a törvénytervezet szabályozza azt a folyamatot is, amely révén a továbbiakban egy önálló járóbeteg szakrendelést fenntartó önkormányzat egyedi döntésével e feladatát, a hozzá tartozó vagyonnal együtt az államnak átadhatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.