Visszahelyezték Pestre a Hagyó-pert

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16. napján meghozott végzésében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez – közölte a Kecskeméti Törvényszék.

Mint ismeretes, a Kecskeméti Törvényszéket 2012-ben jelölték ki az eljárás lefolytatására. Időközben a kijelölés alapját képező jogszabályi rendelkezéseket – alaptörvény-ellenességre és nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozással – az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A bíróság álláspontja szerint ennek okán jelenleg nincs olyan hatályos törvényi, illetőleg alaptörvényi rendelkezés, amelyre a Kecskeméti Törvényszék illetékességét alapítani lehetne. Ezért a bíróság az ügy áttételéről határozott. A végzéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye – áll a közleményben.

Hagyó Miklós vallomást tesz Kecskeméten
Hagyó Miklós vallomást tesz Kecskeméten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.