Vissza a településőrséget - követeli az MSZP

Az MSZP úgy értékeli, hogy a településőr-program leállításával a kormány megszegte a közbiztonság garantálására tett ígéretét.

Harangozó Tamás országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: a Bajnai-kormány által elindított program leállításával a kabinet 2-2,5 milliárd forintot spórolt meg, ugyanakkor több mint kétezer embertől vette el a lehetőséget, hogy tegyen lakóhelye közbiztonságáért.

A szocialista politikus arra szólította fel a kabinetet, hogy korábbi szlogenjének megfelelően két héten belül teremtse meg a településőr-program folytatásának anyagi feltételeit, és biztosítsa azokat mindaddig, amíg ígéretével összhangban minden településen kiképzett rendőrt tud állítani.

Szólt arról is, hogy a mostani döntéssel több mint kétezer embert vontak ki a közbiztonságért dolgozók köréből, ugyanakkor a kormány tavaly több mint tízmilliárd forintot költött a Terrorelhárítási Központ felállítására, amely idén mintegy 13 milliárd forintból működhet. Hozzátette: amíg "a pár száz fős elitalakulat" munkatársai akár 350-400 százalékos pótlékot is kaphatnak munkájukért, addig a végrehajtó állomány, a közbiztonságot fenntartó tiszthelyettesi kör az adóváltozások és a cafeteria-rendszer átalakulása miatt havonta 5-10 ezer forintos reálbércsökkentést szenvedhet el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.