Világhálón keresnek a betegek orvost

A magyaroknak valamivel több mint a fele úgy véli megbízhatóbb a magánorvos, mint az állami ellátás – derült ki a Házipatika.com online kutatásából.

A vizsgálat szerint a 35 év alattiak döntenek inkább a magánorvos mellett. A felmérés állítja: a privát egészségügyi ellátás sikere mögött az internet elterjedése áll. Jelenleg a hétmilliónál többen interneteznek havonta legalább egyszer. A kutatásból az is kiderül, hogy a teljes magyar lakosság 75 százaléka a világhálón keresi az egészségügyi információkat. A megkérdezettek több mint fele pedig mielőtt felkeresné az orvost, rákeres hol, milyen vélemények jelentek meg róla.

A HáziPatika.com idén először, hagyományteremtő céllal megalapította az „Év magánrendelője” díjat, melyet szerdán három kategóriában, összesen hét díjazottnak osztottak ki. Az egyéni- és csoportpraxisok mellett az egynapos és fekvőbeteg ellátást is nyújtó magánrendelők körében is győztest hirdettek.

A közönségdíjak odaítéléséről maguk a betegek dönthettek, akik három héten át tartó internetes szavazáson értékelték a szavazásban résztvevő több mint 200 magánműködtetésű intézményt. A páciensek hat szempont – az ellátó orvos kommunikációja, alapossága, az ellátó személyzet kommunikációja, alapossága, a rendelőről alkotott benyomások és a várakozási idő – alapján dönthettek, végül összesen több mint 4000 szavazat alapján kerültek ki a győztesek.

Az év magánrendelője 2014-ben Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika lett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.