„Vigyék a Csányi birtokára!” – így tüntettek a gumifeldolgozó ellen

A Taszár környéki települések közös testületi ülésen mondtak nemet a Kaposvár határába tervezett gumifeldolgozóra. Az ülés előtt a helyiek demonstrációt szerveztek halálfejes lepedővel letakart autókkal, autógumiba ültetett cserepes virágokkal.

A résztvevők arra kérték a kaposvári önkormányzatot, vegye figyelembe kérésüket, és vonja vissza döntését: nem akarják, hogy lakóhelyük közelében gumiégetőt építsenek.

Helyi ellenzéki képviselők korábban népszavazást kezdeményeztek az ügyben, melyben megszólalt a Miniszterelnökséget vezető Lázár János is. Szerinte az államnak nincsen joga megkérdőjelezni helyi döntéseket.

„A gumiégetés ellen mi is tiltakozunk, mert mi nem égetünk, hanem hasznosítunk környezetbarát módon” – mondta a demonstráción István Gábor. Az építő Homatech Recycling Zrt. vezérigazgató szerint a biztonságra egyebek mellett az is garancia, hogy közjegyzői okiratban rögzítették, ha az üzem megszegi a környezetvédelmi szabályokat, azonnal bezárható.

Szakemberek szerint amíg a gumihulladék mérsékelten környezetkárosító, addig az üzemben alkalmazott pirolízis során keletkezett termékek nagy mennyiségben tartalmaznak rákkeltő anyagokat.

Részletek a Sonline.hu-n >>>

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.