Vida Ildikó lehet az APEH elnöke

Vida Ildikó lehet az APEH elnöke az atv.hu értesülései szerint. A hírt az MTI érdeklődésére nem erősítették meg, és nem kis cáfolták szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, azzal az indoklással, hogy a kinevezések előtt nem nyilatkoznak ilyen ügyekben.

Vida Ildikó az előző Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt, Simicska Lajos 1999-es lemondása után pedig az adóhivatal elnöke 2002-ig - emlékeztet az atv.hu. Szikora János jelenlegi APEH-elnök hatéves megbízatása 2013-ban jár le.

Az MTI információi szerint az adóhatóságnál - mint a Pénzügyminisztérium háttérintézményénél - kedden megtörtént az átadás-átvétel, személyi kérdések azonban nem kerültek szóba.

Az új kormány az APEH, valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) összevonását tervezi, az ehhez szükséges módosításokat is tartalmazó törvényjavaslatot már benyújtották az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat szerint a VPOP irányítását kormánybiztos venné át, aki "külön szervezeti egységet hozhat létre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség egyesítésének előkészítése érdekében".

A javaslat szerint a kormánybiztos ellenőrzi az országos parancsnok vezetői tevékenységét, és - a jogszabályi előírások keretei között - minden ügyben utasíthatja, a parancsnok hatósági jogkörét általános jelleggel vagy adott ügyben magához vonhatja. Az adópolitikáért felelős miniszter az országos parancsnok és helyettesei feletti munkáltatói jogkörét a kormánybiztos útján gyakorolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.