Vida Ildikónak mennie kell - mondja az ellenzék

Egységesen Vida Ildikó távozását követelik a baloldali ellenzéki pártok, miután a NAV elnöke több heti rejtőzködés után a Magyar Nemzetnek adott interjúban beismerte: ő az egyik hivatalnok, akit az Egyesült Államok beutazási tilalommal sújtott.
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatón közölte, ha nem mond le az adóhivatal vezetője, akkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek azonnali hatállyal fel kell mentenie, hogy már ezen a napon se végezhessen munkát. "Az elmúlt két hétben vajon miért tagadta a kormány, hogy nincs információja az érintettek köréről? "A kormány hazudott az elmúlt két hétben a közvéleménynek ebben a kérdésben?" - kérdezte.

Tóbiás a NAV-elnök által tervezett vizsgálatról azt mondta: "Vida Ildikó fordítva ül a lovon", nem ő vizsgál, hanem őt kell vizsgálni. Egyúttal azt kérte, támogassa a kormány az Országgyűlés előtt lévő ellenzéki kezdeményezést, amely a NAV-vizsgálóbizottság létrehozására vonatkozik.

Az Együtt-PM felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul váltsa le NAV érintett vezetőit. A pártszövetség közleményében azt írták: "fontos, de korántsem elegendő" Vida Ildikó NAV-elnök szerdán megjelent nyilatkozata, amelyben elismerte kitiltását, ugyanis a hivatal első embere azt is állította, hogy "a kormány tudott az ügyről". Az Együtt-PM szerint ez "felháborító", mivel ha tudtak erről a kormányban, a helyzet még rosszabb. Felszólították a kormányt is, hogy "valljon színt": ha tudtak Vida Ildikó és munkatársai kitiltásáról, miért "hazudták azt, nem tudják, kik az érintettek"?

Felszólították Polt Péter legfőbb ügyészt is, hogy a Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke és Szelényi Zsuzsanna, az Együtt elnökségi tagja által korábban tett feljelentés alapján indítson eljárást, és arról tájékoztassa a nyilvánosságot.

Az LMP társelnöke, Szél Bernadett közleményében úgy foglalt állást, hogy Vida Ildikó beismerése nem oldja meg a NAV egy éve tartó korrupciós botrányát. Szerinte Vida nyilatkozata több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol, többek között azt: kinek szólt Vida Ildikó a kormányból, és felszólítja-e Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter távozásra a NAV elnökét.

"Ezek után nem egy újabb, két nap alatt lezavart belső vizsgálatra van szükség, hanem a NAV teljes átvilágítására, és a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására". Orbán Viktor miniszterelnöknek "pedig meg kell szólalnia azok után, hogy miniszterei folyamatosan hazudoztak a botrány kirobbanása óta" - áll az LMP közleményében.

A Magyar Liberális Párt (MLP) is Vida Ildikó lemondását követelte közleményében, leszögezve: ha önként nem megy, Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége meneszteni. Szerintük távozniuk kell azoknak az érintetteknek is a NAV-tól, akiket Vida Ildikó név nélkül, munkatársaiként emleget, s akik szintén a kitiltottak listáján szerepelnek.

Az MLP szerint teljesen nyilvánvaló, milyen hatást gyakorol az adófizetési morálra, ha az adóhatóság elnökét vádolják gazdasági bűncselekményekkel. Magyarország elemi érdeke, hogy ilyen személy egyetlen percig se tölthesse be a NAV elnöki tisztséget, és más állami feladatot se láthasson el - tették hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.