Vezért váltott a hazai gyógyszeripar

Hodász Istvánt, az Egis gyógyszergyár vezérigazgatóját választotta meg új elnökének a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) – adja hírül a szervezet.

Hodász István, aki 2010-től a szövetség alelnöke volt, a leköszönő Bogsch Eriket, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját váltja a MAGYOSZ elnöki tisztségében.

Hodász István szerint az irány változatlan. A szövetség legfontosabb célja, hogy az évszázados hagyományokra visszatekintő magyar gyógyszeripar versenyképes maradjon és kiszámítható feltételek között működjön a jövőben is. A magyar gyógyszeripar évente 68 milliárd forint értékű beruházással, 76 milliárdos K+F ráfordítással és több mint 15 ezer munkahellyel járul hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez, világszínvonalú készítményei révén megbecsülést és bizalmat vívott ki a hazai lakosság szemében. A magyarországi gyártók itthon kutatnak, itthon gyártanak, és elsősorban exportbevételeikből fejlesztik kutató- és gyártóbázisaikat. A hazai gyógyszeripar patinás múltú, kiemelkedő értéke és értékteremtője az országnak, amit nemcsak megőriznünk kell, hanem fejleszteni is kötelességünk.

Hodász István gyógyszerész, a kilencvenes évek elején az angol Glaxo hazai képviseletén, marketing területen dolgozott, majd a Sanofi-Aventisnél és elődvállalatainál 10 éven keresztül értékesítési és marketingvezetői pozíciókat töltött be. 1998-ban MBA-diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2006-ban csatlakozott az Egishez mint kereskedelmi igazgató, 2009 októbere óta a vállalat vezérigazgatója.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.