Vesztegetést színlelt az önkormányzati vezető

Vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés vádjával állt bíróság elé kedden a Szekszárdi Törvényszéken a Tolna megyei cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke. Sárközi János József tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A vád szerint a nemzetiségi önkormányzat elnöke 2012. októberben egy házaspártól egy segélyosztáskor 150 ezer forint készpénzt kért azért, hogy elintézze számukra egy szükséglakás kiutalását. A vádirat szerint az elnök a pénzt saját céljaira fordította, már az összeg átvételekor tudta, hogy senkit nem akar megvesztegetni az önkormányzatnál.

A perben a lakást kérő házaspárt az ügyészség befolyás vásárlásával vádolja; mivel tartózkodási helyük ismeretlen, a bíróság elfogató parancsot adott ki ellenük.

Sárközi János József, aki 2010-ben a Lungo Drom jelöltjeként lett a szekszárdi és Tolna megyei cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke, nem tett vallomást, de a bíró kérdésére hangoztatta, hogy nem követte el a bűncselekményt. Elmondta, gépkocsivásárláshoz kérte kölcsön az összeget, amit állítása szerint 50 ezer forint kamattal adott vissza.
"Én szolgálom a cigány ügyet, soha egy fillér sem tapadt a kezemhez" - jelentette ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.