Vesztegetéssel gyanúsítják Terézváros SZDSZ-es alpolgármesterét

Az ügyészek szerint az alpolgármester egy közvetítő útján 18 millió forintot kért az üzlethelyiséget bérlő cégtől annak fejében, hogy frakciójuk támogassa az ingatlan értékesítését a társaságnak.

Gyanúsítottként hallgatta ki Bajor Zoltánt, a VI. kerületi önkormányzat SZDSZ-es alpolgármesterét a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben kedden a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a főügyész.

Keresztes Imre közleményében azt írta: Bajor Zoltán egy rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítható megalapozottan.

A nyomozó ügyészek szerint az alpolgármester egy közvetítő útján 18 millió forintot kért az üzlethelyiséget bérlő cégtől annak fejében, hogy frakciójuk támogassa az ingatlan értékesítését a társaságnak.

A gyanú szerint a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatt ingatlant bérlő Műárt Press Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2006 márciusában vételi szándékot jelentett be a terézvárosi Önkormányzat tulajdonában álló üzlethelyiségre.

Az ingatlan értékesítésének folyamata 2008 januárjáig húzódott. Ennek során Bajor Zoltán, mint alpolgármester – egy közvetítő útján – 18 millió forintot kért a kft. képviselőjétől annak fejében, hogy frakciójuk támogassa az ingatlannak a Műárt Press Kft. részére történő értékesítését, és így a képviselő-testületben többséget alkotó koalíció meghozza az erre vonatkozó döntést. Bajor közvetítője többször felszólította a bérlő kft. képviselőjét a 18 millió forint kifizetésére.

A kft. képviselője időközben a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett és a rendőrség által biztosított "csapdapénzt" tartalmazó táskával 2008. január 23-án 15 óra 30 perc körül megjelent a közvetítő V. kerületi irodájában, ahol a pénz átszámolása közben a rendőrség tetten érte a közvetítőt.

A dolog érdekessége, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanebben az ügyben első fokon elítélte rágalmazásért az üzlethelyiséget bérlő cég vezetőjét, aki még 2008-ban vádolta meg Bajort, hogy köze van a vesztegetéshez.

Bajor Zoltán az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítás ellen panasszal élt, és tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Közleményében hangsúlyozza: "Hiba volt azt gondolni, hogy kétévnyi igazságtalan vádaskodás és a tisztázó bírósági döntéssel véget érő rágalomhadjárat után emelt fővel, visszanyert becsülettel folytathatom munkámat."

A politikus szerint "felfoghatatlan és megdöbbentő", hogy az őt tisztázó bírósági döntés után a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként idézte be.

"Az pedig a józan ész alapvető szabályainak is ellentmond, hogy a gyanúsítás szerint 2006 májusában kértem 18 millió forintot Berecz Károlytól az SZDSZ-frakció támogatásáért cserébe, hiszen akkoriban sem alpolgármesteri, sem egyéb vezetői tisztségem nem volt Terézvárosban, továbbá sem az SZDSZ-frakciónak, sem a képviselőtestületnek nem voltam tagja" - írja, hozzátéve: mandátumát hónapokkal később, az őszi önkormányzati választásokon szerezte.

Erre reagálva Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közleményében azt írta: "a keddi gyanúsításközlésben az alpolgármester hivatali idejével összefüggésben elírás történt, amit a főügyészség hivatalból észlelt", de ez az ügy érdemét, jogi megítélését nem érinti. Fazekas Géza hozzátette, Bajor Zoltán és védője gyanúsítás ellen bejelentett panaszát ennek megfelelően terjesztik fel elbírálásra, az elírásról pedig tájékoztatták az érintetteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.