Vesztegetéssel gyanúsítják a vámparancsnokot

A nyomozók szerint a Vám és Pénzügyőrség dél-dunántúli parancsnoka 900 millió forint tartozást engedett volna el egy pécsi cégnek, ha teljesítik kérését és ismerőse cégét bízzák meg biztonsági feladatokkal.

A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka még márciusban függesztette fel szolgálati beosztásából B. Gyula ezredest, a szervezet dél-dunántúli parancsnokságának vezetőjét. Pécsen számos találgatás született a felfüggesztés okáról, s többen úgy értesültek, hogy az ezredest bűncselekménnyel gyanúsítják. Ezt a feltételezést immár a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta, hogy B. Gyulát vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűncselekményével gyanúsítják.

A nyomozók szerint B. Gyula megkeresett egy pécsi céget, s felvetette, hogy beosztásánál fogva csökkenteni tudja az ott feltárt, egymilliárd forintra rúgó vámtartozást. Az ezredes cserébe azt kérte, hogy a cég vezetője tárgyaljon az ő egyik ismerősével. A tárgyalás megtörtént, s az ezredes ismerőse azt akarta elérni, hogy a vámtartozáson ért gazdasági társaság az ő biztonsági vállalkozását alkalmazza. B. Gyula kilátásba helyezte, hogy a kérés teljesítése esetén a vámtartozás 100 millió forint alá csökkenne.

A döntés elé állított cégvezető feljelentést tett, s ezért március 9-én nyomozás indult. A Központi Nyomozó Főügyészség júniusban gyanúsítottként hallgatta ki B. Gyulát és a biztonsági cég vezetőjét. A két férfi tagadja a vesztegetést. A főügyészség szóvivője nem cáfolta és nem erősítette meg azt az információnkat, hogy titkosszolgálati eszközökkel gyűjtöttek adatokat az ügyben.

Az állítólagosan megzsarolt cég nevét nem adta ki a nyomozóhatóság, más forrásból viszont megtudtuk, hogy a Pécsett 3500 embert foglalkoztató elektronikai üzem, az Elcoteq Kft. volt a vámparancsnok feljelentője. Ezt az Elcoteqnél sem cáfolják, ám nem nyilatkoznak az ügyben, s azt sem árulják el, mi lett a vámtartozás sorsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.