Vesztegetés vádjával áll elszámoltatás előtt B. Gyula

Vesztegetéssel állították bíróság elé a vámőrség korábbi pécsi regionális parancsnokát. A vád szerint a férfi csaknem másfél milliárd forint előnyt ígért az Elcoteq Magyarország Kft.-nek, ha a cég a parancsnok barátjának vállalkozására bízza a gyár őrzését. A vádlott tagadja bűnösségét, s szerinte morális alapon ígért segítséget a nagyüzemnek.

A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) tavaly márciusban függesztette fel állásából a VPOP dél-dunántúli igazgatóságának vezetőjét, B. Gyulát. A lépésre azért került sor, mert a férfi ellen nyomozás indult vezető hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés gyanújával. A nyomozás tavaly befejeződött, s az ügy tárgyalása csütörtökön startolt a Baranya Megyei Bíróságon.

A vádirat szerint a most 47 éves, Kozármislenyben élő B. Gyula 2009 őszén azzal kereste meg az Elcoteq Kft. vezetőjét, hogy a Pécsett mobiltelefonokat gyártó finn cégnél egy vámvizsgálat - három évre visszamenőleg - másfél milliárd forintos tartozást tárt fel, ám ezt az összeget a regionális vezető mintegy 70 millióra tudná csökkenteni. A parancsnok a beszélgetésben éreztette, hogy a bírság mérséklésére jó hatással lenne, ha az Elcoteq vezetője fogadná barátját, B. Zoltánt, akinek vagyonvédelmi cége van. A kft. vezetője találkozott is B. Zoltánnal, aki felvetette, hogy szeretné, ha cége őrizhetné az Elcoteq telephelyeit.

Az Elcoteq vezetője úgy látta, hogy a két férfi zsarolja őt és cégét, ezért rendőrséghez fordult. Ettől kezdve a nyomozók lehallgatták B. Gyula és B. Zoltán beszélgetéseit, és főképp ezekre a hanganyagokra épül a vádirat.
B. Gyula és a perben felbujtóként ugyancsak vesztegetéssel vádolt B. Zoltán tagadja, hogy az Elcoteq Kft.-t a vámtartozás mérséklésével akarták volna szerződés-kötésre kényszeríteni B. Zoltán vagyonvédő cégével. A vámparancsnok azt állítja: morális kötelességének érezte, hogy a VPOP csökkentse a vámbírságot. Az Elcoteq ugyanis nem akarta áthágni a törvényeket, a vámelmaradás félreértésből ered, aminek fő oka az, hogy hogy a vámszabályozás más Finnországban és nálunk. B. Gyula azért is meggondolandónak tartotta a vám nagyobb hányadának elengedését, mert a finn cég 3500 embert foglalkoztat Pécsen, s ha a kft.-t ez a vitaható indokoltságú tartozás ellehetetleníti, akkor az beláthatatlan következményekkel járhat. A vámparancsnok elmondta, hogy B. Zoltánt azért ajánlotta a finn cég vezetőjének figyelmébe, mert barátja tudott arról, hogy az Elcoteq-nél lopások történtek, s a bűncselekményben benne voltak a gyárat őrző cég alkalmazottai. Ezt erősítette a tárgyaláson B. Zoltán is, aki azt viszont elismerte, hogy szerette volna, ha cége szerződést köthet az Elcoteq-kel a gyár őrzésére.

A csütörtöki tárgyaláson a bíró - többek között - arról kérdezte B. Gyulát, hogy máskor tett-e hasonló lépést egy cég vámbírságának elengedése érdekében. A 23 éves pénzügyőri múlttal és 15 esztendei vezetői tapasztalattal rendelkező férfi nem tudott hasonló esetet felidézni. B. Gyula a bíró kérdésére válaszolva nem tagadta, hogy amikor barátját tájékoztatta az Elcoteq vám-ügyéről, akkor azzal megsértette titoktartási kötelezettségét. Egyébként B. Gyula ez év elején - egészségi okokból - távozott a VPOP kötelékéből.

A pert elnapolták, ítélet az év közepén várható. A történethez tartozik, hogy a VPOP továbbra is másfél milliárd forint elmaradt vámot követel az Elcoteq-től, a cég e követelés megalapozottságát vitatja, s ebben az ügyben is bíróság dönt majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.