Veszélyes szakma: már tizenhat végrehajtó ellen folyik büntetőeljárás

Fél áron játszott át egy bírósági végrehajtó saját helyettese élettársának egy, a tulajdonos adósságai miatt dobra vert lakást. A Blikk szerint 16 végrehajtó ellen folyik hasonló ügyek miatt büntetőeljárás.

Helyettese élettársának játszott át mélyen ár alatt egy lakást B. András önálló bírósági végrehajtó – értesült a Blikk. Emiatt a Fővárosi Nyomozóügyészségen feljelentést is tettek. A férfi nem az egyetlen, akit korrupció miatt vesznek elő, a gyanú szerint több végrehajtó is így dolgozott és keresett pár hónap alatt milliókat.

Özvegy H. Zsuzsa súlyos rákbeteg volt, s a férje halála után sok közüzemi és banki tartozása keletkezett. Ezért árverezték el a lakást, de erről hirdetményt nem látott kifüggesztve egy, a gyanús ügylet neve elhallgatását kérő szem- és fültanúja. Szerinte egyetlen vevő érdeklődött, akit alkudni látott, s hallotta, amikor a végrehajtó közölte vele: "jó vétel, ráköltesz egy-két gurigát, jó vásárt csinálsz!". A tízmilliót érő lakás így ötmillióért kelt el, s pár hónap múlva 9 millió 300 ezerért már tovább is adták. A beteg asszony egy hónappal a kilakoltatása után a Dél-pesti Kórházban meghalt.

Török Szabó Erzsébet – az Európai Sors-Társak Közhasznú Egyesület elnöke –, a parlamenti lakásmaffia-bizottságnak már kilenc évvel ezelőtt elmondta: ügyvédek, közjegyzők, földhivatali dolgozók, bírósági végrehajtók is segítik a lakásmaffiát.

– Rengeteg a panasz a végrehajtókkal kapcsolatban. Voltam jó néhány árverésen, ahol nyilvánvalóan nepperek és pénzemberek strómanjai szerezték meg az ingatlant, nagy haszonnal továbbadva rövid időn belül – mondja Török. Így járt G. G. is, aki az egyesülethez fordult segítségért, miután lakását elárverezték.

A Blikk információja szerint jelenleg 16 önálló bírósági végrehajtó ellen folyik büntetőeljárás, és néhányukat már el is ítélték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.