Veszélyes, ha a kormányellenes tüntetők összefutnak a Békemenettel

A gyulai anti-orbánista demonstráció szervezői csodálkoznak rajta, hogy a Békemenet ugyanabban az időpontban és ugyanott tervez tüntetést, mint ők. El akarják kerülni a bajt.

A Gyulára tervezett kormányellenes tüntetés szervezői ma közleményt adtak ki azzal kapcsolatban, hogy a Békemenet ugyancsak demonstrációt szervez a városban a már bejelentett időpontban.

A gyulai szervezők - a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Kobak Klub - közleményét szó szerint közöljük.

"Érdeklődéssel vegyes csodálkozással vettük a hírt arról, hogy a Békemenet február 5-én, kedd délután ugyanabban az időpontban és ugyanazokra a helyszínekre jelzett tüntetést, ahol, és amikor a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Kobak Klub már előzetesen bejelentett Orbánból egy is sok(k)! címmel. Ez a bejelentés – ellentétben a Békemenettel – nem csupán a sajtóban történt.  Az idevágó törvények és jogszabályok szerint január 30-án előbb szóban, egy nappal később pedig írásban tettünk bejelentést a Gyulai Rendőrkapitányság illetékeseinél, február 1-jén pedig közösen helyszíni bejárást tartottunk, ahol minden kérdést tisztáztunk. Emellett Fidesz parlamenti frakciója kihelyezett gyulai ülése ellen tiltakozó szervezet képviselői a demonstrációval kapcsolatban felvették a kapcsolatot a Gyulai Városgazdálkodási Kft.-vel és a helyi tűzoltósággal is.

Tüntetésünk így minden törvényi feltételnek megfelel. Sajtóközleményükben egyetlen szót sem szólnak a Békemenet szervezői arról, hogy a demonstrációval kapcsolatban tettek-e bejelentést az illetékes rendőrhatóságnál, noha ez az esemény előtt legkésőbb három nappal szükséges. Komoly és mindenki számára kerülendő veszélyeket rejt magában, ha ugyanarra a helyszínre és ugyanarra az időpontra két demonstráció zsúfolódik össze. Ezt a törvényi előírások nem is teszik lehetővé.

Ezért minden, az ügyben érintettet illetékest arra kérünk, tegye a dolgát és vegye elejét, hogy bármilyen nem kívánt esemény helyszíne legyen a békés alföldi kisváros, Gyula sétálóutcája és főtere. A Fidesz-KDNP gyulai kihelyezett frakcióülésével szembeni tiltakozóakciónkkal szabad gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunkat gyakoroljuk – az összes erre vonatkozó jogszabály figyelembe vételével és betartásával. Elvárjuk, hogy egy jogállamban ezt mindenki tartsa tiszteletben."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.