Veszélyes baktériumot találtak a pécsi klinika vízvezetékében

Légiós baktériumot mutattak ki egy rutinellenőrzés során a pécsi 400 ágyas klinika épületének vezetékes ivóvízrendszerében a napokban - erősítette meg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója a Bama.hu értesülését csütörtökön az MTI-nek.
Decsi Tamás azt mondta, azonnal biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, így bizonyos időközönként forró vizet keringtetnek a vízvezetékrendszerben, a betegeknek és a dolgozóknak pedig palackos vizet osztanak. A rendszer átmosásakor korlátozzák a fürdést és a csapok használatát is.

A főigazgató kitért arra, hogy a problémáról értesítették a népegészségügyi hatóságot is, amely kedden vett mintát a rendszer több mint húsz különböző pontjáról. Hozzátette: a minták célzott bakteriológiai vizsgálata három-négy napig eltart, így legkésőbb hétfőn tudni fogják azt, hogy továbbra is megtalálható-e a légiós baktérium a rendszerben.

Decsi Tamás azt mondta, szándékosan túlzott óvatossággal kezelik a kialakult helyzetet, mert szeretnék a nullára szorítani annak az esélyét, hogy bárki is megbetegedjen.

Hozzátette: a rendszer forró vizes átmosásának idején kívül a csapvíz ivási és főzési célokra a továbbiakban is alkalmas, ugyanis a legionellával fertőzött víz fürdéskor és elfogyasztáskor sem okoz megbetegedést, csupán akkor, ha ilyen fertőzött vízpermetet lélegzik be valaki.

A Bama.hu arról írt, hogy a pécsi 400 ágyas klinika két esztendeje elkezdődött, 15 milliárd forintos felújításon esik át, a rekonstrukció 3-4 héten belül fejeződik be.

A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az amerikai veterán légiósok egyik találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta - ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.