„Vesszen a posta!” – gúnyolódtak néhány százan Vidán

„Vesszen a posta! Vesszen a posta!" – ezt skandálták néhány százan péntek délután Budapesten, az Alkotmány utca Parlament felőli végén gúnyosan utalva arra a kormányzati magyarázkodásra, amely szerint azért nem tudtak arról, hogy a NAV-elnök érintett a kitiltási botrányban, mert a levele elveszett a postán.
Ez – és például a „Lázárcsökkentés" feliratú transzparens – jelezte, a Liga Szakszervezetek péntek délutáni tüntetése túlmutatott a munkavállalói ügyeken, sokszor általános kormánybírálatba fordult.

A harminc szakszervezet által támogatott néhány száz, talán ezer tüntető részvételével megtartott demonstrációt eredetileg a cafeteria adóterheinek emelése és a társadalmi egyeztetés nélkül benyújtott adótörvények elleni tiltakozásul, valamint a korkedvezményes nyugdíj védelme miatt hívták össze. Az egyik szónok – a LIGA Szakszervezetek és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közötti csütörtöki egyeztetésre utalva – azt mondta: az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy nem lesz szükség a tüntetésre, de még egy kis ígéretet sem kaptak kezdeményezéseik támogatására.

A tüntetésen felszólalt Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, aki kéréseik teljesítését kérte, s egyebek mellett arról beszélt, az utóbbi időben a kormány elkövetett jó néhány olyan hibát, sőt, bűnt, amely a munkavállalókat rendkívüli mértékben sérti.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.