Jobbikos vérvád: keresztény vezetők közös tiltakozása

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői közös állásfoglalásban tiltakoznak az ellen, hogy az egyik jobbikos képviselő a közelmúltban a Parlamentben felelevenítette a tiszaeszlári vérvádat. Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a gyűlöletkeltéssel – írják.

Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet – áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Gáncs Péter, az evangélikus egyház püspök-elnöke adott ki.

Ebben a helyzetben is emlékeztetnünk kell Krisztus tanítására: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel – olvasható az állásfoglalásban.

A keresztény egyházak vezetői különösen is aggasztónak tartják, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el.

A magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban. A tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva a nyilatkozat aláírói együtt hívnak mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.