Velencei-tavi kaszinóváros: a főügyésszel vizsgáltatná az LMP

A Lehet Más a Politika szerint kérdéses, hogy jogszerűek voltak-e a Sukoróra tervezett kaszinóvárost előkészítő kormánydöntések, és akár hivatali visszaélés gyanúját is felvetik az ezt megelőző egyeztetések a kormány és a befektető között. A beruházáshoz szükséges területcserét a földhivatalok nem jogerősen egyelőre elutasították.

A Legfőbb Ügyészhez fordul vizsgálatot kérvbe a sukorói King's City beruházással kapcsolatban a Lehet Más a Politika, amely azt firtatná, hogy jogszerűek voltak-e a kaszinóváros építését előkészítő kormánydöntések, és azok mennyire függnek össze a befektetői érdekkör, valamint Gyurcsány Ferenc volt és Bajnai Gordon jelenlegi kormányfő közötti egyeztetésekkel.

Az LMP emlékeztet azokra a sajtóhírekre, miszerint tavaly májusban a kaszinóberuházásban érdekelt befektetők találkoztak a kormány és a nemzeti vagyonkezelő képviselőivel, dokumentumok tanúsága szerint a miniszterelnök és a "további résztvevők" támogatásukról biztosították a fejlesztőket és a beruházást. Akkor abban is megállapodtak, hogy a vagyonkezelő előkészíti a helyszínként szolgáló földterületek hasznosítását, a működéshez szükséges minisztériumi engedély pedig "rendben lesz".

Az LMP azt vizsgáltatná a Legfőbb Ügyésszel, hogy történt-e a sukorói ingatlan-csereügylet, a kiírt kaszinó-koncessziós pályázat, a megaberuházáshoz felajánlott pénzbeli támogatás, valamint a "King's City"-beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánító kormányrendelet előkészítése kapcsán olyan jogszabálysértés, ami összefüggésbe hozható a kiszivárgott egyeztetéssel. Amennyiben ilyen összefüggés fennáll, kérik, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt rendeljen el nyomozást a főügyész.

A beruházással kapcsolatban a Magyar Hírlap ma megjelent számában arról ír, hogy megakadályozhatják a kaszinóváros megépítését a monori és ceglédi földhivatalok nem jogerős döntései, amellyel elutasították Yoav Blum tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelmét azokra a pilisi és albertirsai ingatlanokra, melyek cserealapot szolgáltattak a King's City-beruházás helyszínéül kiszemelt sukorói területhez.

A lap információi szerint a földhivatalok döntésére, amely "visszaállította az eredeti állapotot", a Ceglédi Városi Ügyészség óvásai nyomán került sor. A lapnak nyilatkozva Balsay István, a Fejér megyei Közgyűlés fideszes alelnöke elmondta: ezek után kérdéses, miként valósulhat meg a projekt, de még inkább az, milyen alapon nyilvánította kiemelt állami beruházássá a Gyurcsány-kormány utolsó ülésén a King's Cityt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.