Lázár bejelentése: bennfentes kereskedelmet gyanít az MSZP

Az MSZP gyanúja szerint az OTP-részvények zuhanására spekulálhattak, ezért vizsgálatot kérnek a pénzügyi felügyelettől.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökéhez fordul Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, azt kérve Szász Károlytól: vizsgálja ki, hogy történt-e bennfentes kereskedés Lázár János Fidesz-frakcióvezető pénteki, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére vonatkozó bejelentésével összefüggésben.

Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: egyes információk szerint a múlt héten olyan tőzsdei tranzakciók történhettek, amelyek például az OTP-részvények árfolyamának várható esésére spekuláltak. Hozzátette, ha igazak a piaci pletykák, hogy ezeket a kötéseket a Fidesz-KDNP javaslatának előzetes ismeretében bonyolították le, az felveti a bennfentes kereskedés gyanúját. Mint mondta, azt várják a pénzügyi felügyelettől, hogy kivizsgája azokat az információkat, amelyek szerint "azok, akiknek lehetősége volt erről a döntésről előzetes információt szerezni, és a birtokukban, vagy a családjuk birtokában voltak OTP-részvények, olyan tranzakciós megbízásokat adtak, amelyek felvetik a bennfentes kereskedelem lehetőségét".

Az OTP-részvények kereskedését pénteken délután tíz százalékos árfolyamesés miatt felfüggesztették. Hétfőn a nyitás előtt egész napra felfüggesztették az OTP és az FHB részvényeinek tőzsdei kereskedését. A felfüggesztést a kibocsátók kérték, arra hivatkozva, hogy várhatóan olyan információ válik publikussá hétfőn, amely a részvények kereskedésére jelentős hatással bírhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.