Végtörlesztés szponzorpénzből

A MOB elfogadhatatlannak tartja, hogy a paralimpiai bizottság fizette ki a grémium elnökének lakáshitelét. A sportért felelős államtitkárságon viszont még nem tudják, mit gondoljanak az ügyről, amit Deutsch Tamás javaslata robbantott ki. Ráadásul az is kétséges, rászorult-e a vitatott támogatásra az elöljáró.

„A tiszta, etikus együttműködés nagyon fontos számunkra, ezért a szóban forgó helyzetet az Allianz Hungária, valamint a müncheni anyavállalat, az Allianz SE is elemzi, s amennyiben indokolt, megtesszük a szükséges lépéseket” – így reagált a Magyar Paralimpiai Bizottság botrányára a fogyatékkal élő sportolókat ezüst fokozatú támogatóként segítő biztosító. Egy másik kiemelt szponzor, a K & H árnyaltabban, mindazonáltal világosan fogalmazott: a bizottság „a teljes támogatási összeg felhasználását köteles (...) a paralimpiai versenyeken való szereplés eredményességének előmozdításával közvetlenül összefüggő költségek fedezésére fordítani”.

Gömöri Zsolt hallgat
Gömöri Zsolt hallgat
NS archív

A figyelmeztetésként is értelmezhető szponzori üzeneteket az váltotta ki: a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) – miként arról az RTL Klub híradója beszámolt – még 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást adott lakáshitele végtörlesztésére Gömöri Zsoltnak, a testület elnökének. Rajta kívül a bizottság további három alkalmazottja – vagyis a testület mind a négy munkatársa – kapott anyagi segítséget. Egyikük szintén vissza nem térítendő támogatáshoz, ketten kamatmentes kölcsönhöz jutottak az MPB kasszájából. A támogatásra a magyarázat szerint azért volt szükség, hogy az érintettek, úgymond, „terheik könnyítésével jobban tudjanak munkájukra koncentrálni”. A sajátos tranzakcióra egyébként Deutsch Tamás, a bizottság alelnöke tett javaslatot. A MOB-ban is alelnökként, egyben a fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat elnökeként tevékenykedő kormánypárti politikus szerint volt jogalapja a döntésnek, és nem köz-, hanem szponzorpénzt fordítottak erre a célra.

Az eljárás azonban nem csak a szponzorok tetszését nem nyerte el: az MSZP és a Jobbik az MPB elnökének és alelnökének lemondását követelve bírálta, hogy a paralimpikonok támogatására nyújtott pénzeket a vezetők ilyen célra használták fel. Ugyanakkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának álláspontja egyelőre nem ismert: Simicskó István kérdéseinkre nem válaszolt, hivatala pedig csupán azt részletezte, az Emmi milyen feladatokban segíti a bizottságot. Ezek között pedig nem szerepel a MPB-elnök lakáshitelének finanszírozása.

Mivel a paralimpiai testület a Magyar Olimpiai Bizottság tagozatainak egyikeként működik, kíváncsiak voltunk a MOB vezetőinek véleményére is. Szabó Bence főtitkár érdeklődésünkre elmondta, hogy Borkai Zsolt elnökkel már folytatott megbeszélést az ügyben, és közös álláspontjuk szerint a paralimpiai bizottság elöljáróinak cselekedete messzemenően elítélendő, ennek megfelelően a MOB elhatárolódik a szervezetként önállóan működő testület zavaros pénzügyeitől. A főtitkár hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben az MPB irányítói rendre a paralimpikonok, a paralimpiai mozgalom nehéz anyagi helyzetéről beszélnek, önmagukat olyan kedvezményben részesítik, ami okkal váltja ki a közvélemény felháborodását. Arra a kérdésünkre, hogy a MOB tervez-e bármilyen lépést az MPB vezetőivel szemben, Szabó azt mondta: erről a következő elnökségi ülésen bizonyára szó lesz.

A történtek miatt kerestük a bizottság elnökét, ám Gömöri Zsolt lapunk kérdéseire nem kívánt válaszolni. Szerettük volna megtudni: nem érzi-e különösen etikátlannak a támogatás elfogadását annak tükrében, hogy ő maga többször nyilatkozott a gyakran megélhetésükért is küzdő paralimpikonokról? Tudakoltuk volna azt is: mire vett fel kölcsönt, s mekkora hitelt nem tudott fizeti? Kíváncsiak voltunk a bizottságtól kapott havi jövedelmére is, hogy világossá váljon, mennyire szorult a támogatásra. Szerettük volna kérdezni őt egyéb jövedelemforrásairól is, mert úgy értesültünk: balatoni vállalkozásokban is érdekelt. Gömöri Zsolt végül tegnap este kizárólag a vállalkozásait firtató kérdéseinkre válaszolt, ám mindössze annyit közölt: cégeiről minden nyilvános információ megtalálható a cégnyilvántartásban. Nem volt több konkrétum az MPB tegnap kiadott közleményében sem. Abban egyebek mellett arról írtak: „a Magyar Paralimpiai Bizottság gazdálkodása a híresztelésekkel szemben minden tekintetben szabályos és alaposan ellenőrzött volt az elmúlt években”, továbbá, hogy a Jobbik és az MSZP bírálata nem más, mint „durva politikai támadás”.

A fideszes EP-képviselő, miniszterelnöki biztos Deutsch Tamás alelnökségével működő bizottság kommünikéjében úgy fogalmazott: „politikasemleges civil szervezetként elítélik az MPB-t célzó pártpolitikai botrányokozó megnyilatkozásokat”. Jelezték ugyanakkor: felkérték felügyelőbizottságukat, hogy az tekintse át újra „a híresztelésekben szereplő kérdést”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.