Végrehajtó tiltatta le Meggyes fizetését

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság letiltotta Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester parlamenti fizetésének egy részét, mivel a fideszes politikus nem fizette ki az elveszített perei után fizetendő perköltségeket, illetve kártérítéseket.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság egy végrehajtási eljárás keretében letiltotta Meggyes Tamás parlamenti fizetését - hozta nyilvánosságra a narancs.hu a birtokába került dokumentumra hivatkozva. A portál szerint a bírósági végrehajtást azért rendelték el, mert a fideszes politikus nem fizette ki a különböző vesztes perekben rá kirótt perköltségeket és kártérítéseket.

A volt esztergomi polgármester, Meggyes Tamás szerette volna, hogy perköltségeit ne neki kelljen állni. December 9-én ennek szellemében terjesztette be Steindl Balázs fideszes frakcióvezető azt, hogy az önkormányzat tíz évre visszamenőleg fizesse ki a már foglalkoztatásban nem álló polgármester és alpolgármesterek ellen a munkájukkal összefüggésben indult perek költségét. (A kötelezettségvállalás független attól, hogy az érintett nyer vagy veszít, alperes vagy felperes a perben.) A perek tárgyát rágalmazásban, becsületsértésben, sajtó-helyreigazításban és magánvádas eljárásokban jelölték meg. Az ülésen részt vevő aljegyző azonban törvényességi kifogást emelt a rendelettel szemben, így a frakcióvezető visszavonta az előterjesztést - írja a narancs.hu.

A tervezetben szintén tízéves visszamenőleges hatállyal szerepelt, hogy a hivatal vezetőit egyszeri díjas, befektetéshez kötött életbiztosítás illeti meg, amellyel kapcsolatban minden költséget az önkormányzat visel. Tétényi Éva polgármester ugyanakkor felhívta az előterjesztő figyelmét, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás folyik, ugyanis közpénzből, testületi felhatalmazás nélkül több éven át összesen 12 millió forintért életbiztosítást fizettek két alpolgármesternek és Meggyes Tamás egykori fideszes polgármesternek. Erre akkor derült fény, amikor Meggyes Tamás sikertelenül próbálta meg felvenni a biztosítás összegét. Ezt követően a két alpolgármester az általuk felvett összeget visszafizette a város kasszájába – mondta a polgármester.

A narancs.hu információi szerint eddig közel nyolcmillió forintnyi perköltségre vagy kártérítésre ítélte a bíróság Meggyes Tamást első fokon vagy már jogerősen. Jelenleg ebből végrehajtáson legalább 800 ezer forint van. Az összegből 2011. november 8-án letiltásra előjegyeztek 331 779 forintot az adós munkáltatójánál, az Országgyűlés Hivatalánál.

Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere (Fidesz) részt vesz a képviselő-testület rendkívüli ülésén
Esztergom, 2011. október 10. Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere (Fidesz) részt vesz a képviselő-testület rendkívüli ülésén. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.