Végleg bezárulhatnak a kapuk az MSZP és a DK között

Tudatosan szegte meg az előzetes megállapodásokat az október 23-i, összellenzéki demonstráció néhány felszólalója – ezt állították a megemlékezést szervezők közül többen is lapunknak.

A hivatalosan a Milla által életre hívott eseményt kétszintű egyeztetés előzte meg: egy technikai és egy politikai. Utóbbi során abban maradtak a felek, hogy mindegyik felszólaló ugyanannyi időt beszélhet (5-7 perc), egymás ellen nem használják a felületet, és az ellenzéki együttműködést sem kritizálják.

Ehhez képest Fodor Gábor, Kuncze Gábor, Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc is ez utóbbit tartotta szónoklata középpontjában. A Demokratikus Koalíció elnöke a RádióQ „KeljfeljJancsi” című műsorában Fiala János kérdésére csütörtökön azt mondta: „csak kérések” fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban, amelyeket vállaltan „csak részben” tartott be. Ennek némileg ellentmond, hogy a politikai egyeztetésekről feljegyzés („memo”) is készült, amelynek egyik pontja többek között azt tartalmazza: nem fogják kritizálni vagy támadni egymást, nem lesz nyílt konfrontáció, és nem beszélnek a választási együttműködésről. „Ezen kívül mindenki arról beszél, amiről szeretne” – olvasható a feljegyzésben. 

Szocialista forrásaink az esemény után egyértelműen erős indulattal beszéltek az „aljas hackelésről”, szerintük ez annak bizonyítéka, hogy a DK-val (különösen azután, hogy álláspontjuk szerint a pártelnök Gyurcsány Ferenc az utóbbi időszakban rendszeresen „ártott” a szocialistáknak, többek között a pártfinanszírozásra vonatkozó megjegyzéseivel) nem lehet és „nem is kell most már” együttműködni. Több, az eseményen jelenlévő szocialista politikus és aktivista is arról számolt be, hogy verbális inzultusok érték DK-s tüntetőktől, a skandálás mögött pedig egyértelműen tudatos tervezést vélnek.

Az MSZP több, meghatározó vezetője is azt mondta lapunknak: Gyurcsányék ezzel a „nem éppen elegáns és szövetségkereső” lépéssel végleg elvágták magukat az együttműködéstől, még az ősszel esedékes önkormányzati választáson is. Szanyi Tibor elnökségi tag legutóbb az ATV-ben nyilatkozva nyíltan is kimondta: Gyurcsánynak „elképzelhetetlenül nagy” változáson kellene keresztül mennie ahhoz, hogy újra tudják nyitni a tárgyalásokat, de ennek az esélye szerinte egyenlő a nullával.

A közösségi oldalon pedig Szanyi – aki az ATV-ben azt javasolta Gyurcsánynak, hogy „üljön fel” a Fidesz listájára, mert „ott a helye” – többek között azt írta: „Eddig mérlegeltem. Most már látom, hogy döntetlen. Orbán és Gyurcsány a nemzet két legnagyobb kártevője”. Ez utóbbi kijelentések pedig – bár a politikában nem ritka, hogy véglegesnek hitt események fordulnak meg – ismét csak azt a forgatókönyvet erősítik, hogy a két szervezet egymásra találásának lehetősége szinte minimálissá vált.

Az ügyben az MSZP elnöke némileg árnyaltabb, de szintén meglehetősen egyértelmű hangot ütött meg. Mesterházy Attila a 168Óra internetes kiadásának nyilatkozva azt mondta az esemény után, hogy számára szervezettnek tűnt a skandáltatás. Azzal kapcsolatban, hogy terveznek-e a szocialisták válaszlépéseket az ügyben, a pártelnök azt mondta: „Nekem nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfeleim. Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást.” Mesterházy Attila a tárgyalások esetleges újranyitásával kapcsolatban viszont hozzátette: a tárgyalásokat lezártnak tartja, azok pedig, akik még a beszédére sem kíváncsiak, vélhetően nem is akarnak vele együttműködni.

Gyurcsány Ferenc csütörtök délelőtt szintén a közösségi oldalon tett közzé egy nyílt levelet, amelyben sajnálatáról és együttérzéséről biztosította Mesterházyt. „Sajnálom, ami tegnap veled történt. Nehéz, méltatlan helyzetbe kerültél. Nem gondolom azonban, hogy vádaskodni kellene, hogy ellenséget kellene keresni ott, ahol nincs” – írta többek között a volt kormányfő. Gyurcsány a nyílt levélben leszögezte: a DK nem akar sem Mesterházynak, sem az MSZP-nek ártani. „Megnyugtathatlak, hogy eszünk ágában sem volt, ezért nem is szerveztünk semmilyen demonstrációt ellened. A kórus nem Neked szólt, hanem a helyzetnek” – fogalmazott Gyurcsány.

A politikus hozzátette: a közösségi oldalon több, a DK-tól független szervezet és személy is jelezte, hogy részesei voltak a skandálásnak, ami bizonyítja, hogy nem szervezett akcióról volt szó. „Szerintem ne keressél bűnöst. Egyébként meg nincs okunk feltételezésekkel megsérteni a demokraták legelszántabb, demonstrációkon is részt venni képes tízezreit. Nincs ok egymásnak esni, hiszen a résztvevők nem kívántak mást, mint amiről Te is beszélsz, mi is beszélünk, összefogást. Igaz, mi ezt szélesebb körűnek gondoljuk, mint ti, de gyanítom, hogy így van ezzel még sok százezer ellenzéki szavazó is” – írta a Facebookon a volt miniszterelnök.

Azzal a sejtetéssel kapcsolatban, hogy nemcsak a skandálás, de a Gyurcsányt megelőző felszólalások, így az eredeti megállapodással szintén szembemenő Bokros Lajos, Kuncze Gábor vagy Fodor Gábor mondatai is megtervezett eseménysor részei voltak, az érintettek határozott állásfoglalást tettek. A Bokros vezette MOMA kérdésünkre kijelentette: nemhogy nem tárgyaltak, de tudomásuk sincs arról, hogy bárki egyeztetett volna a mondanivaló részleteiről. „Ma magunk szó szerint azt mondtuk el, amit hónapok óta képviselünk” – fogalmazott megkeresésünkre a Bokros-párt. Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke szerint az esemény előzetes egyeztetése során a szervezők részéről felmerült, hogy előre egyeztessék az elhangzottakat, de végül ez lekerült a napirendről, így nincs értelme semmiféle további összeesküvés-gyártásnak.

Az október 23-i ellenzéki demonstráció főszervezője, Juhász Péter (Milla/Együtt-PM) a Népszabadság kérdésére azt mondta: „Göncz Árpád gyalázatos kifütyülése óta nem volt példa arra, hogy egy demokratikus politikusba megpróbálják belefojtani a szót; az pedig, hogy valaki az összefogást kiabálva igyekszik belefojtani a szót abba, akivel állítólag össze akar fogni – hogy fogalmazzak stílszerűen – nem kicsit álságos, hanem nagyon”. Juhász szerint a helyszínen egyértelmű volt, hogy a rendezvény megzavarása szervezett akció volt.

„És sajnos az is, hogy azt DK-s aktivisták vezényelték le. Ehhez az alaphangot Gyurcsány Ferenc beszéde adta meg, aki felrúgott minden megállapodást. Nemcsak többet beszélt, mint a többiek, de nem tartotta be azt sem, hogy az ünnepen nem egymást bántjuk, hanem arra összpontosítunk, ami összeköt bennünket. A beszéde elején valóban ő kapta a legnagyobb tapsot, de az igazság az, hogy a végén még a DK-sok között is volt, aki azt mondta, ezt azért nem kellett volna” – fogalmazott lapunknak Juhász Péter.

Juhász Péter, a Milla vezetője volt hivatalosan az ellenzéki megmozdulás házigazdája. Nagy volt a dilemma, helyet adjanak-e Gyurcsányéknak, vagy kiadják útjukat. Végül a DK nem csak jelen volt, uralta is a helyzetet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.