Védő hiányában elnapolták a pécsi egyetemi vesztegetés perét

Elnapolta a Győri Törvényszék a pécsi egyetemi vesztegetés perét, mert az elsőrendű vádlottnak, Imhof Gábornak nem volt jelen olyan ügyvédje, aki jogszerűen védhette volna.

Költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozóinak bűnszövetségben elkövetett vesztegetése és más bűncselekmények vádjával huszonhét embert állított bíróság elé az ügyészség a pécsi egyetemi vesztegetés ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda másfél éven át folytatott titkos nyomozása – ennek keretében telefonokat is lehallgattak és postai küldeményeket ellenőriztek – alapozta meg a gyanút, mely szerint a vádlottak csúszópénzekért írtak alá szolgáltatói és beszállítói szerződéseket.

Az ügy elsőrendű vádlottja, a bírósági tárgyaláson nevének és arcképének használatát is engedélyező Imhof Gábor, a pécsi egyetem egykori gazdasági főigazgatója előzetes letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekeznek.

A Pécsi Ítélőtábla elfogultságot jelentett be, kérte, hogy az ügyet illetékességi területükön kívül tárgyalják. Így jelölték ki a Győri Törvényszéket.

Bóka Tibor, az eljáró tanács elnöke kizárta az ügyből Papp Géza ügyvédet, aki 2010 júniusa óta látja el Imhof Gábor védelmét. Az indoklás szerint Papp Géza megbízást adott a 9. rendű vádlott védőjének, Gartner Istvánnak arra, hogy távollétében helyettesítse őt. A bíróság a vádiratra hivatkozva úgy értékelte, hogy az első- és a kilencedik rendű vádlott közösen követhetett el bűncseléekményeket, így érdekeikkel ellentétes volna, ha mindkettőjük védelmében ugyanaz a védő járhatna el.

A kizárás ellen a két ügyvéd fellebbezett a Győri Ítélőtáblán. A keddi tárgyaláson hallgatóként jelen lévő Papp Géza munkatársunknak elmondta: a végzés hatályon kívül helyezését kérték, mert szerintük az eljárás jelenlegi szakaszában fogalmilag is kizárt a terheltek között az érdekellentét, hiszen Imhof Gábor a nyomozás során vallomást sem tett, s nem lelhető fel olyan okirati bizonyíték sem, mely az érdekellentétet alátámasztaná.

A keddi tárgyaláson derült ki, hogy Imhof Gábornak a bíróság tudomása szerint három meghatalmazott védője közül senki olyan nincs jelen, aki jogszerűen védhetné őt. Papp Géza ott volt ugyan, de a kizárása miatt ő nem járhatott el. A másik ügyvédről kiderült – legalábbis Imhof úgy nyilatkozott –, hogy annak a megbízatását már fél éve visszavonta.

A harmadik védő pedig hétfőn visszaadta a megbízatását. Bóka Tibor szerint neki ennek ellenére meg kellett volna jelennie a tárgyaláson, mert az ügyvédi törvény értelmében még 15 napig köteles ellátni a védői teendőket. Papp Géza később azt mondta munkatársunknak: tudomása szerint az érintett ügyvéd nem kapott idézést. Arra a kérdésünkre, hogy neki mint vezető védőnek nem lett volna-e feladata az értesítés, azt válaszolta: kizárt ügyvédként erre vonatkozó kötelezettsége vagy lehetősége nincs.

A tárgyaláson született egy olyan ügyvédi indítvány is – tekintettel az elvesztegetett időre, s a Pécs-Győr közötti távolságra –, hogy az első tárgyalási nap költségeit hárítsák azokra, akik miatt nem lehetett érdemben elkezdeni a pert.

Több indítvány, előterjesztés is érkezett, ám ezeket az elsőrendű vádlott védőjének hiányában nem tárgyalták, s a vádiratot sem ismertette az ügyész. A tárgyalás október elsején folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.