Vasutassztrájk lesz karácsony előtt?

Néhány napos ultimátumot adott a MÁV-nak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Ha nem kap minden vasutas 250 ezer forintot, és a leányvállalatok dolgozói 10 százalékos kiszervezési pótlékot, tíz napon belül újrakezdik a sztrájkot.

Tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a  Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), ha a két fő  követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás - jelentette  be Gaskó István, a szakszervezet elnöke csütörtökön, a  szakszervezeti elnökség ülését követően.

A bejelentésre a MÁV  képviselője úgy reagált, a munkáltató gazdaságilag továbbra is  teljesíthetetlennek tartja a VDSZSZ követeléseit.

Gaskó István megismételte: fő követelésük, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs  bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot  tenne ki. Követelik továbbá a kiszervezett MÁV-leányvállalatoknál a  10 százalék kiszervezési pótlékot.

Gaskó István elmondta, hogy az egyeztetést a munkaügyi vitáról a  MÁV-val pénteken folytatják, és kezdeményezik a munkabeszüntetés  idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról is a tárgyalást.

Elhangzott: a munkabeszüntetés időpontját a következő elnökségi  ülésen határozzák meg. Az elnökség a tárgyalások menetétől függően  fog ülésezni.

A VDSZSZ elnöke elmondta: az elnökség értékelése szerint a  MÁV felelőssége, hogy a fő követelésekről eddig nem született  megállapodás. Úgy látják, a munkáltató részéről hajlandóság sincs a  megegyezésre, ezért nyúlnak ismét a nyomásgyakorlás eszközéhez.

Gaskó István kitért arra, hogy a szakszervezet tíz napon belül  tárgyalásokat kezdeményez Molnár Csaba közlekedési miniszterrel is.

A VDSZSZ elnöke a sajtótájékoztatón megjegyezte, nehezíti a  tárgyalást - bár nem része a sztrájkkövetelésnek -, hogy a MÁV  mindössze 1,8 százalék keresetnövekedést ajánl 2009. évre, ami  jelentősen alatta marad az Országos Érdekegyeztető Tanácsban  emlegetett 4-5 százalékostól.

Gaskó István kitért arra, hogy a VDSZSZ szerint a közszféra  követelési jogosak, ezért a következő időszakban összehangolják a   lépéseiket az érintett szakszervezetekkel.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: a MÁV rendszeresen  azzal utasítja el a MÁV Cargo privatizációs bevételével kapcsolatos  szakszervezeti követelést, hogy azt fejlesztésre használja. Eközben  szerdán a közlekedési szakállamtitkár arról tájékoztatta a  szakszervezetek képviselőit, hogy a Cargo privatizációs bevételéből  a MÁV-nak meg kell vennie a BKV-tól a veszteséges HÉV-et.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI kérdésére  elmondta: a munkáltató álláspontja változatlanul az, hogy a  követelések nem teljesíthetőek.

A vasúttársaság a MÁV START Zrt. tőkeemelésére, a "kedvezőtlen  feltételű" hitelek kiváltására és fejlesztésekre fordítja a MÁV  Cargo értékesítéséből befolyó 102,5 milliárd forintos bevételt - hangsúlyozta a MÁV szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.