Vasutassztrájk: a helyzet jobb, gyorsvonat nincs

A fővárosban Keleti és a Nyugati pályaudvaron járnak a vonatok, a MÁV szerint jobb a helyzet a vasárnapinál. Gyorsvonatok nincsenek, az InterCityk nem járnak, nemzetközi forgalom nincs.

Miközben több mint másfél napja tart a vasutassztrájk, ma három órakor ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a munkabeszüntetést szervező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV képviselői. A szakszervezet követelései változatlanok, csakúgy, mint a vasúttársaság álláspontja, így borítékolható, hogy a tárgyalófelek ezúttal is eredménytelenül egyeztetnek. Már pedig akkor nemcsak a vasúti közlekedésben folytatódik a káosz, de azt sem lehet megjósolni, mikor fullad ki az akció.

A szakszervezet vezetésének álláspontja szerint mindaddig fenn kell tartani a sztrájkot, ameddig a tagság ezt támogatja. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke megerősítette információnkat, amely szerint, ha esetleges érdemi elmozdulás történik a mai alkuban, a repülőtéri dolgozók sztrájkjával szolidaritást vállalva egyelőre nem veszik fel a munkát.

Kora délután annyit lehet tudni biztosan, hogy országszerte több helyen is áll a vasút. Kiszámíthatatlan, melyik személyszállító vonat indul el, illetve érkezik be valamelyik pályaudvarra. A fővárosban a Keleti és a Déli pályaudvaron megállt az élet, a Nyugatiból időnként elindul egy-egy szerelvény.

A reggeli műszakváltás után javult a forgalom a vasúti hálózaton, több járat  közlekedik és több pályaudvar működik a vasárnapihoz képest -  közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.

A MÁV tájékoztatása szerint Budapest Déli pályaudvaron a forgalomirányító és a tolatási műveletekben dolgozók munkabeszüntetése miatt nincs vonatközlekedés, a vonatok a  Kelenföldi pályaudvarra érkeznek, és onnan indulnak. A Keleti  pályaudvarra viszont már érkeznek vonatok Hatvan és Újszász felől, valamint a győri térségből. A Nyugati pályaudvaron is fogadnak  vonatokat. Az esztergomi járatok közlekednek, a Budapest-Vác vonalon  óránként egy-egy vonat jár.

Zalaegerszeg csomópont ismét indít és fogad vonatokat, itt  kizárólag a MÁV-START Zrt. munkavállalóin, a jegyvizsgálókon és a  kocsivizsgálókon múlik, hogy közlekednek-e a vonatok.  Zalaegerszeg-Ukk között a még életben lévő pályafelújítás miatti vonatpótló autóbuszos közlekedés folyamatos.

A Veszprém csomópont szintén indít és fogad vonatokat, itt  elsősorban a jegyvizsgálók akadályozhatják a vonatközlekedést. A  reggeli műszakváltás óta egy gyorsvonat maradt el a START-os  jegyvizsgáló munkabeszüntetése miatt.

A MÁV közleménye szerint Székesfehérvár, Pusztaszabolcs  állomáson nincs munkabeszüntetés, Szolnokon is fogadnak és indítanak  vonatokat. Sztrájkolnak ugyanakkor Veresegyház térségében, Apcnál és  Dunaújvárosnál.

A műszakváltás után Dél-Alföldön Szatymaz helyett Kiskundorozsma  állomás fogadja a Budapestről és indítja a Budapestre közlekedő  vonatokat. Békéscsabán tovább sztrájkolnak a kocsivizsgálók, így a  helyi vonatok forgalma akadozik. Itt megpróbálnak munkaerőt  átcsoportosítani Lőkösházáról, hogy a helyi forgalom megindulhasson.  Mezőtúr és Szolnok között a helyi forgalom szintén akadozik a  jegyvizsgálók sztrájkja miatt.

Nyugat-Dunántúlon Szombathely állomás a reggeli műszakváltást  követően sem tud indítani és fogadni vonatokat. A korábbi gyakorlatot alkalmazva Vép, illetve Ják-Balogunyom állomásokig  vonatpótló autóbuszokkal juttatják el az utasokat, ahonnét tovább indulhatnak vonatokkal. Ugyanez a helyzet a Szombathely irányába közlekedő vonatoknál is. Szombathelyen a jegyvizsgálók és a  kocsivizsgálók mellett a forgalomhoz tartozó munkavállalók is  csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

Az InterCity vonatok azonban a reggeli műszakváltás után sem  közlekednek, mert nincsenek meg a közlekedés feltételei.

A Celldömölk csomópont csak átmenő vonatközlekedést tud  biztosítani, mivel itt minden MÁV-START-os kocsivizsgáló sztárjkol.  Vizsgálat nélkül ugyanis nem indíthatják a vonatokat.

Debrecenben és Nyíregyházán a hétfő reggeli helyzet hasonló a  vasárnapihoz. Ezeken a településeken is sztrájkol a jegyvizsgálók és  kocsivizsgálók nagy része, így a vonatok közül csupán egy-egy tud  közlekedni, a vonatközlekedés kiszámíthatatlan. Nyíregyházán például  éjszaka mindössze 4 vonat közlekedett.

A MÁV közlése szerint gyakorlatilag a belföldi gyors- és IC vonatközlekedés megszűnt, a nemzetközi vonatokat sem indítják el Budapestre, egyedül a Beográd nemzetközi gyors érkezett Magyarország  területére.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a MÁV Zrt.-nél a reggeli  műszakváltás után a 2266 megjelent forgalmi dolgozók közül 104-en  sztrájkolnak 2162-en dolgoznak. A MÁV-START Zrt. 1134  munkavállalója közül 294-en sztrájkolnak, 840-en látják el a vasúti  szolgálatot - közölte a MÁV Zrt.

Vasárnap az összes közlekedésre kijelölt 2665 vonatból 2082  közlekedett a teljes útvonalon, elmaradt 583 járat, részlegesen járt  218 vonat.

Hétfőn nulla és reggel 6 óra között a menetrendben szereplő 450 vonatból 246 közlekedett teljes útvonalon, elmaradt 179, részlegesen 25 vonatjárat indult.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.