Vasárnapi sorbanállás Ferihegyen

Az egyik legforgalmasabb napon, aranyvasárnap 30-40 perces sorban állásra és kisebb járatkésésekre számítani kell, járatot azonban a folytatódó sztrájk ellenére sem kell törölni - ígéri a Budapest Airport szóvivője.

Szollár Domokos szerint várhatóan 25 ezer utas fordul meg aranyvasárnap a reptéren. A 242 munkavállaló közül 99-en sztrájkolnak, ám a létszám mintegy 80 százaléka így is dolgozik. Az utasbiztonsági területen ugyanis a 40 görög szakemberen kívül 38, a szabadságát megszakító magyar alkalmazott is beállt az utasbiztonsági ellenőrző kapukba - mondta.

Így a 2B terminál valamennyi utasbiztonsági csatornája üzemel, a nagyobb forgalom miatt azonban a csúcsidőszakokban 30-40 perces sorban állásra kell számítani. Járatot nem törölnek, de a az indulásnál kisebb késések lehetnek - tette hozzá.

A ferihegyi sztrájk december 10-e óta tart, a munkabeszüntetést a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a kollektív szerződésről, a létszámról, a munkarendről, a pótlékokról és a BA átalakításáról. Az álláspontok ugyan a héten közeledtek egymáshoz, ám végül a megállapodástervezetet csak a munkaadó írta alá, az érdekképviseletek saját tervezetet dolgoztak ki. Az egyeztetések várhatóan hétfőn folytatódnak, a szakszervezetek külföldi közvetítő bevonását javasolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.