Vasárnapi zárva tartás: elutasították Gyurcsány népszavazási kérdését

Elutasította, nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét, mivel az Összefogás Párt elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés.
Gyurcsány Ferenc január 10-én nyújtotta be "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap is nyitva tarthassanak?" kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívét.

Pálffy Ilona, a NVI elnöke csütörtöki határozatában az aláírásgyűjtő ívet elutasította.

Az NVI elnöke emlékeztetett: Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke január 7-én már benyújtott egy népszavazási kérdést ugyanebben a témában; az a kérdés úgy hangzik, "Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?"

Az NVI-elnök hozzátette: a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig Szepessy Zsolt január 7-ei kérdése és a DK elnökének a kiskereskedelmi üzletek nyitva tartásáról szóló kérdése ugyanarra a tárgykörre vonatkozik. Az NVI elnöke ezért a DK elnökének kezdeményezését nem terjeszti az NVB elé.

Az NVI elnöke kedden - ugyancsak az azonos tárgykörre vonatkozó előírás tilalma miatt - elutasította Szepessy Zsolt egy másik kérdését, amely szintén a boltok nyitva tartásával volt kapcsolatos.

Az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésére a jogszabály szerint a benyújtástól számított 30 napja van az NVB-nek, a hitelesítésről vagy a megtagadásáról szóló határozattal szemben 15 napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához, amelynek 90 napon belül kell döntenie.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.