Vasárnap választhatják meg az LMP új frakcióvezetőjét

Várhatóan az LMP hétvégi kongresszusának második napján, vasárnap választják meg a párt új frakcióvezetőjét. A jelölésben már a képviselőcsoport új tagja is részt vehet majd, akinek személyéről szintén a kongresszuson döntenek - mondta el az LMP szerdai frakcióülését követően az MTI-nek Karácsony Gergely.

A frakcióvezető-helyettes közölte: az ülésen a frakció azt az eljárásrendet tárgyalta, amelynek alapján megválaszthatják a tisztségről lemondó Schiffer András utódját, de az esetleges jelöltek nevei nem kerültek szóba. A frakció javaslatai szerda délután, a párt országos választmányai ülésén is napirendre kerülnek - tette hozzá.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy egy olyan frakcióvezetőt szeretnének választani, aki egyaránt bírja a képviselőcsoport illetve a párt egészének bizalmát. Megjegyezte, hogy miután a hétvégi eseményen a stratégiai kérdésekről is tárgyalnak majd, ezért olyan frakcióvezetőt akarnak, aki "teljes mellszélességgel tudja képviselni azt a stratégiai irányt, amelyet a kongresszus meghatároz".

Emiatt azt javasolják, hogy a képviselőcsoport jelölhesse a frakcióvezetőt, de annak személyéről mindenképpen kikérik a kongresszus véleményét. Hangsúlyozta, hogy jogilag a képviselőcsoportnak kell választania, de - mint mondta - döntésük során tiszteletben fogják tartani a kongresszus döntését.

Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a kongresszus fogja eldönteni, ki váltsa a mandátumáról január elején lemondó Kaufer Virágot. Miután a képviselőcsoport azt szeretné, hogy új társuk is részt vegyen a frakcióvezető megválasztásában, ezért az utóbbi eseményre várhatóan csak vasárnap kerül sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.