Városrészt akarnak elnevezni Göncz Árpádról

Göncz Árpád városközpont lehetne a neve az Árpád híd pesti hídfője körüli területnek – ezt kezdeményezi a XIII. kerületi önkormányzat.
Göncz Árpád néhai államfőről nevezné el a XIII. kerületi önkormányzat az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő területet. A Róbert Károly körút-Esztergomi út-Árboc utca-Váci út-Petneházy utca-Teve utca által határolt területről lenne szó, ami a Göncz Árpád városközpont nevet viselné – fedezte fel az Index a a XIII. kerületi Hírnök című kerületi lapban.

A képviselő-testület már fel is hatalmazta Tóth József MSZP-s polgármestert, hogy forduljon a fővárosi közgyűléshez az átnevezés miatt. Indokolt ugyanis megváltoztatni a kialakuló városközpont területén található tömegközlekedési megállóhelyek elnevezését is, erről pedig a főváros dönthet. Vagyis a metrómegálló neve is Árpád híd helyett Göncz Árpád városközpont lehetne.

A XIII. kerületi szocialista többségű testületének előterjesztése szerint a kerületben hagyomány, hogy emléket állítanak jeles személyeknek. Az október 6-án elhunyt volt köztársasági elnök személye és munkássága előtt pedig közterületi névadással akarnak tisztelegni.

A XIII. kerületnek jelenleg négy városrésze van: Angyalföld, Újlipótváros, Vizafogó, Népsziget. Most ötre bővülne a városrészek száma.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.