Városőrség alakul Miskolcon

Városőrség létrehozásával akarja megoldani a negyvenezer lakosú avasi városrész közbiztonsági problémáit Miskolc. A program két hónapig kísérleti jelleggel működik. Húszmillió forintba kerül.

Káli Sándor, a borsodi megyeszékhely szocialista polgármestere elmondta: a városőrség a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel együttműködve végzi majd feladatát. Az intézkedésre azért van szükség, mert az utóbbi hónapokban az Avason egyre gyakoribbak az olyan bűncselekmények, amelyek szenvedő alanyai elsősorban védtelen, idős emberek, valamint gyerekek.

Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya hozzáfűzte: támogatják a civil biztonsági szolgálat létrehozását.

A városőrséget – a várossal kötött szerződés alapján – a budapesti Safety Sector Kft. működteti, ha az elképzelésre a miskolci közgyűlés is rábólint majd. Szabó József, az egyebek mellett védelmi és biztonsági szolgáltatásokkal foglalkozó cég ügyvezető igazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: dolgozóik tevékenységéhez a vagyonvédelemi törvény biztosítja a jogi hátteret.

Tájékoztatása szerint a harminc tagú avasi városőrség tíz alkalmazottja a nap huszonnégy órájában a városrész utcáin teljesít majd szolgálatot, központjukban folyamatosan várják a lakók hívásait.

Sajtótájékoztatón mutatták be a december elejétõl szolgálatba álló Miskolci Városõrséget. Az Avas városrészen járõröznek majd a városõrség tagjai, ezzel kívánják a városnegyed közbiztonságát megszilárdítani.
Sajtótájékoztatón mutatták be a december elejétõl szolgálatba álló Miskolci Városõrséget. Az Avas városrészen járõröznek majd a városõrség tagjai, ezzel kívánják a városnegyed közbiztonságát megszilárdítani.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.