Városligeti Műjégpálya: a főváros felmondta a szerződést

Azonnali hatállyal felmondta az építési szerződést a főváros a Hérosz Építőipari Zrt.-vel a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójának ügyében - tájékoztatta a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a felmondásban rögzítették, hogy a főváros felhívásai ellenére a vállalkozó nem teljesített szerződésszerűen. Mint írták, "ezért az építési szerződésben foglalt feladatok hiba és hiánymentes elvégzését, azaz a szerződés tárgyát képező feladat, mint osztatlan szolgáltatás teljesítését - a vállalkozó felelősségi körében felmerült okból - meghiúsultnak tekintjük".

A főváros által kiadott zöld és fehér könyvben a műjégpályával kapcsolatban azt írták, az előző városvezetés a rekonstrukció tervezése során figyelmen kívül hagyta az épület műemléki jellegét és az ebből adódó szakhatósági követelményeket, ami több esetben többlet- és pótmunka igénnyel járt a kivitelezés során. A szükséges pótmunkák és az elmaradó munkák költségeinek különbsége 110 millió forintra becsült.

A Városligeti Műjégpálya legutóbb a 2008-2009-es téli szezonban üzemelt. Felújítása 4,7 milliárd forintba került, amelynek kétharmada uniós támogatás. Az eredeti átadás tavaly augusztus 31-én lett volna, ez azonban a műemlék-felügyelet pótlólag elrendelt munkálatai miatt kitolódott.

A jégpályát tavaly december 13-án két hétre ideiglenesen megnyitották, január 6. és 8. között pedig itt tartották a gyorskorcsolya Európa-bajnokságot.

A Városligeti tó egy részén kialakított korcsolyapályát 1870-ben Rudolf koronaherceg nyitotta meg, amelyet már a kezdetektől hatalmas lelkesedéssel vett birtokba a főváros közönsége. Az első "korcsolyacsarnokot" a tó partján felállított kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben leégett. Ezek után a városvezetés engedélyt adott egy új épület megépítésére, amely Lechner Ödön tervei alapján 1893-ban készült el neobarokk stílusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.