Városliget: majálissal a „gigantikus ingatlan-mutyi" ellen

Alighanem a választási kampány legbékésebb „tüntetését" hirdették meg szombat délutánra a Városligetbe. Az este hét óráig tartó demonstráció ugyanis nem akadtak transzparensek, sípok, dudák, és hiányoztak a kiabáló tüntetők is. Mindezek helyett arcfestéssel, gyerekkoncerttel, kutyás bemutatóval és játszóházzal „mentek neki" a kormánynak az ellenzéki tüntetők és a zuglói civilek.

– Mi azzal tiltakozunk a megalomán tervek, és az azokat kiötlő, erőszakos, az itt élők véleményét semmibe vevő kormányzat ellen, hogy egyszerűen megmutatjuk, mi szeretjük, így szeretjük ezt a helyet, otthon érezzük magunkat a Városligetben – így foglalta össze a demonstráció „szellemiségét" az egyik tüntető.

Noha a rendezvény a lehető legbékésebb volt, a Tóth Csaba, szocialista országgyűlési képviselő, a Kormányváltók zuglói jelöltje és több helyi civil szervezet által közösen szervezett demonstráción kiosztott közleményből és petícióból kiderült: a látszat ellenére jókora indulat feszíti a tiltakozókat.

Szerintük ugyanis már az felháborító, hogy a kerület fideszes polgármestere, Papcsák Ferenc kezdeményezésére került a Városliget 99 évre ingyenesen egy állami cég vagyonkezelésébe. Azt pedig végképp nem fogadják el, hogy a kormánynak „ajándékba adott" hatalmas park helyén 150 milliárdos beruházással, a zöld területek jelentős megkurtításával – egy „gigantikus ingatlan-mutyi" keretében – múzeum negyeddé alakítanák a ligetet. A helyiek hevesen bírálják a polgármestert azért is, mert minderről „elfelejtette megkérdezni a zuglóiakat és a kerületi képviselő-testületet." A projekt ellen tiltakoznak a környezetvédők is: szerintük az nem érv, hogy meg kell újítani a a ligetet, hiszen ahhoz nem épületekre van szükség,. „Ha olyan fontos nekik a megújulás, akkor költsenek többek a park fenntartására, locsolására, a növényzet pótlására.

Mindezek mellett a tiltakozók felhívták a figyelmet arra is: a kabinet „átlépett" minden társadalmi és civil egyeztetést, a múzeum negyed terve ellentétes a főváros hosszú távú szabályozási tervével, és bármiféle hatástanulmány, háttérszámítás nélkül építenének fel a Pest „tüdejeként" működő ligetbe összesen 120 ezer négyzetméternyi épületet.

Egyetért a tiltakozókkal Tóth Csaba, a demokratikus ellenzék képviselőjelöltje, szerinte is elfogadhatatlan amit a liget ügyében tett, s tenni tervez a jelenlegi polgármester és a kabinet. Épp ezért – szögezte le az ellenzéki politikus –, amennyiben nyernek vasárnap, első lépéseik egyike lesz az, hogy a visszavonják a városligeti beruházást megalapozó „gyalázatos törvényt."

A majálisra emlékeztető demonstráción – amelyen szombat délután öt óra körül már több százan voltak – megjelent Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is. A demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje rövid beszédet tartott. Azt mondta: „Nem adjuk a ligetet! Ha mi kerülünk kormányra, akkor a liget így marad, pontosabban csak olyan fejlesztések lesznek, amelyek megfelelnek az emberek igényeinek, amelyek szebbé, jobbá teszik a parkot.” Mesterházy később, a választás napjáról szólva, arra biztatott, minél többen menjenek el szavazni, minél többen vegyék kezükbe sorsuk irányítását. „Ha megtisztelnek minket a bizalmukkal, akkor egy olyan új modern magyar köztársaságot fogunk építeni, ahol a jólét, a biztonság, a kiszámíthatóság minden magyar család életének része lesz. Kérem, hogy az országos listák közül a 17-es listát támogassák.”

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.